A keddi viharos időjárás miatt országszerte 318 tűzoltói beavatkozás történt – közölte az OKF szóvivője.
A magyar kormány célja az uniós támogatások felhasználásával, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyikévé váljon.
A központ orosz tagjai fő feladatuknak a gabonaegyezség keretében exportált ukrán gabonamennyiség lehető legnagyobb mértékű csökkentését tekintették.
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik, július 29-én a Strandok éjszakáját.
Feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben.
Gumiunikornison elsodródott gyerekeket, felborult kenusokat, műszaki hibás kishajó utasait, kimerült SUP-osokat és vízibicikliseket mentettek ki a vízirendőrök a tóból.
Emellett 3 havi bérleti díjnak megfelelő kaucióval kell számolniuk a bérlőknek.
A hivatal korábbi közleménye szerint a második részlet befizetési határideje 2024. január 31.
Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.
A hét még melegedéssel kezdődik, majd egyre többfelé lesz élénk, olykor erős a szél.