A zenész házaspár a napokban jelentette be, első babájukat várják, közben a gyermekük neme is kiderült.
Vádat emeltek Donald Trump ellen hallgatási pénz fizetésének ügyében.
A vádak szerint négy évvel ezelőtt követte el a feltételezett bűncselekményt.
A téli szünet alatt több mint száz méteren cserélték a vágányt.
Napközben sem várható 10 Celsius-foknál magasabb csúcshőmérséklet.
A 24 órán át érvényes jegy teljes áron 3900 forintba, 26 éven aluliaknak 2600 forintba kerül.
Nem vette komolyan a tüneteket, így másodszor is visszakerült.
Ragályi Elemér rövid ideig tartó, méltósággal viselt betegségben csütörtökön hunyt el.
A fertőzés teljes mértékű terméskiesést is okozhat, és a fertőzött területen akár évekre szüneteltetni kell a gazdanövények termesztését.









