Az egyik főszerepben Anthony Hopkinst láthatjuk majd.
Elővigyázatosságból visszahívja a Blavingad elnevezésű többszínű horgászjátékot az Ikea.
Ezúttal is hét páros próbál majd szerencsét, mutatjuk, kik vágnak a nagy útnak.
Otthonában érte súlyos baleset, ami csaknem az életébe került.
Azeri típusú kőolajszállítmány érkezik a Mol-csoporthoz a pozsonyi finomítóba az azerbajdzsáni ACG mezőről, amelyben a Mol a harmadik legnagyobb részvényes.
Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések.
Az énekes nem bánta meg, hogy másfél évvel ezelőtt felvállalta, hogy a saját neméhez vonzódik.
Hétfőn, március 20-án 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség.
A hét éve elhunyt legendás brit dalszerző, előadó számai március 23-án hangzanak el az újbudai A38 hajón.
A humorista a jövőben a családjával, barátaival szeretné tölteni az idejét.









