A brit fegyveres erők vezérkari főnöke szerint októberben minden eddiginél nagyobb veszteségeket szenvedett az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban.
A testi fogyatékosság vagy a mentális betegségek önmagukban nem adhatnak jogi alapot a lehetőség igénybe végtelére.
Kezelésének befejezése óta Katalin most először jelenik meg ugyanazon a napon két nagyszabású nyilvános eseményen.
A jövő évben, 2025-ben nem rendezik meg a Balaton Sound fesztivált, közölték a szervezők.
Napközben is marad a köd, és a borult, felhős, ködös időben szitálásra, a fagyos tájakon ónos szitálásra kell készülni.
A Notre-Dame épületét újjáépítették az öt évvel ezelőtti tűzvész óta.
Magyarországon 80-100 beteg van ma Magyarországon.
Száztízezer és százhatvanezer forint támogatásra lehet pályázni.
A fogaskerekű nem közlekedik a héten karbantartás miatt, tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ.
A rakéta helyi idő szerint 12 óra után indult el az űrkutatási innovációs kísérleti zónából az ország északnyugati részén.









