Az 55 éves korában, súlyos betegségben elhunyt színészt a Fiumei úti sírkertben búcsúztatják.
Helyenként akár 12 Celsius-fokra is lehet számítani.
Orbán Viktor csütörtökön jelentette be a jövő évi változásokat.
Mutatjuk, pontosan mely területeket érinti a korlátozás.
Az autópálya forgalmát változtatható jelzéstartamú közúti jelzőtábla cseréje miatt állítják le.
A járvány során 19 tálalókonyha volt érintett, és összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
A százezer forint fölötti tartozásnál már nem jogosultak a vállalkozók a kedvező adózásra.
Ötvenkét éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mohácsi Árpád 77-szeres válogatott kézilabdázó.
Idén decemberben a nyugdíjasok ismét a megszokottnál hamarabb kapják meg havi járandóságukat.
Az énekesnő imád az ünnepi időszakban a konyhában sürögni-forogni. Számára igazi ajándék, hogy ilyenkor finom fogásokat kínálhat szeretteinek.









