Kigyulladt és felborult egy folyami hajó a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja Ferenc pápa halálát, közölte a Szentszék hétfőn.
Az egyházfő húsvét hétfőn, 88 éves korában hunyt el.
Egy emberként mozdult meg Róma városa, és indult el gyalogosan a Szent Péter tér felé Ferenc pápa halálhírének bejelentését követően.
A Kőgazdag Fiatalok Szandija nem akarja, hogy a gyereke a médiában szerepeljen.
Egy hazai sorozat, ami 13 év kemény munkájával történelmet ír – szó szerint.
A színművész tele van tervekkel, semmi másra nem vágyik csak arra, hogy még többet játszhasson.
Kiújultak az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni tüntetések a Gázai övezetben.
A beérkezéstől számított 30 napon belül kapják vissza a pénzüket az adózók.
Nemcsak a jogosítványukat, hanem a biztosítási fedezetet is elveszíthetik az ittas járművezetők, akik balesetet okoznak.









