Családja tájékoztatása szerint Czelnai Rudolftól május 24-én vesznek végső búcsút az alsódörgicsei temetőben.
Agresszív daganatos megbetegedést állapítottak meg Joe Bidennél, közölte a korábbi amerikai elnök irodája.
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet.
Az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idei évtől már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt.
A kormány a magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében minden eszközével fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Az időszakos lezárások több kerületet érintenek, mutatjuk, melyiket.
A héten iaz átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros időre kell számítani.
Egyedülálló, hogy hazánkat is képviseli énekesnő.
XIV. Leó pápa címert választott magának, és feltűnt mellette személyi titkára is, Edgard Iván Rimaycuna 36 éves perui pap.









