Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Tandi Flora féléves kisfia ihlette új lemezét

Megérkezett Tandi Flora újdonsága, a Gabriel című kislemez, melyen új köntösbe bújtatott altatódalokat hallhatunk.

Tandi Flora énekesnőnek ez a negyedik albuma, és bár hallhattunk már tőle hasonlót lemezre énekelni, ezen a kislemezen most csokorba szedte a kedvenceit. Az időzítés pedig nem véletlen, júniusban született meg kisfia Gábriel, aki az album címét is ihlette.

Flora Tandi photo 1

– Hány dalt tartalmaz a zenei anyag, és hogyan esett a választásod pont ezekre a dalokra?

Az EP négy dalból áll, ebből az Este jó-t 2020-ban már kiadtuk, de itt volt a helye a többi altató között. Az első dal a River Lullaby, amely azért került fel rá, mert amikor a klinikán először kihozták pólyában a kisfiamat, és a karjaimba vehettem, valamiért ösztönösen ezt kezdtem el dúdolni neki. Az Egyiptom Hercege című rajzfilmben szólal meg ez a dal, amikor a csecsemő Mózest az édesanyja szurokkal kikent vesszőkosárkában a Nílus vizére bocsátja, hogy megmentse az életét. Ezt követi Brahms bölcsődalának átdolgozása, amelyet egy dalon belül három nyelven énekelek. Angolul, franciául és magyarul. Ez a dal sokszor hozott nekem „csendes álmot”, amikor gyerek voltam, mindenképpen szerettem volna, hogy ez a szerzemény is a része legyen ennek az anyagnak. A harmadik dal a már említett Este jó, amit Édesanyám nagyon sokszor énekelt nekünk a testvéremmel. Pontosan le tudnám rajzolni a képeket, amiket gyerekként képzeltem a dalhoz illusztrációként. Nagyon szép emlékeket hív elő ez a dal, remélem, majd Gábrielnek is fog. Végül pedig egy medley-t gyúrtunk össze két külön dalból, amik úgy gondolom, egyből az anyukák eszébe jutnak, ha altatót hallgatnak a gyermekükkel. Ez a két dal a Twinke Twinkle Little Star és a You Are My Sunshine, amik szerintem nagyon jól működnek egy track-ként, tudnak zeneileg úszni egyikből a másikba. Szerintem sokak kedvence lesz – mondta az énekesnő.

TandiFlora Gabriel

– Ez az anyag akkor most egy nyitás egy másik zenei területre és mondhatjuk, hogy gyereklemez?

Inkább egy kalandozás, és nem is biztos, hogy műfajában gyereklemez. Az, hogy altatódalokról beszélünk, szerintem szintén megtévesztő, mert hangulatban nem mindegyik kiegyensúlyozott és csendes, sőt, igazából nagyon hiányzott már nagyívű dalokat énekelni. Az is megtörténhet éppen ezért, hogy a dalok egy pontján nem elalszik a gyerek, hanem megébred, de arra ügyeltünk a dalok sorrendjének összeállításakor, hogy dinamikában legyen egy csendesülés, egy levezetés, egy megnyugvás – emelte ki Flora


– A kisfiad hallotta már a lemezt?

Igen, amint készen lett, meghallgattuk együtt. Ő ébren kibírta végig – árulta el mosolyogva a csinos édesanya.