Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Mégsem emel árat a Magyar Telekom

Nem érvényesíti az inflációkövető díjkorrekciót a Magyar Telekom.

A közlemény szerint „a magyar gazdaság fellendítése iránti elköteleződését kifejezve a Magyar Telekom nem hajtja végre a 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében és legalább 2026 első félévének végéig nem emeli a fogyasztók már meglévő csomagjainak havidíját„. Emellett a korábbinál rugalmasabban kombinálható elemeket vezet be a mobil-portfólióban.
Közölték: így a Lakossági Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) hatálya alá eső, havidíjas ügyfelekre 2025. április 1. után is változatlanul a korábbi havidíjak vonatkoznak. A Magyar Telekom ezeknek megfelelően módosítani fogja az ÁSZF inflációkövető díjkorrekcióra vonatkozó szabályait.
Kitértek arra, hogy a cég továbbra is folytatja gigabites hálózatának fejlesztését, valamint lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségének növelését, és felidézték, hogy 2019 és 2024 között közel 350 milliárd forintot fordítottak hálózatfejlesztésre – közölte a cég az MTI-vel.
A vállalat ma már több mint 3,8 millió otthon és vállalkozás számára kínál gigabites sebességet vezetékes hálózatán keresztül, valamint mobilhálózat-modernizációs programjának keretében 74 százalékra növelte lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét.
A cég vállalta, hogy 2027 végére 4,5 millió otthon és vállalkozás számára teszi elérhetővé vezetékes gigabites hálózatát, 2026-ra a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettséget pedig közel 99 százalékra növeli.

Fotó: MTI/Lakatos Péter