Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a rakétaprogram.
Kína Hosszú Menetelés nevű rakétaprogramjában végrehajtották csütörtökön a 600. sikeres műholdfelbocsátást, ugyanis egy 8A típusú hordozórakéta pályára állított több távközlési szatellitet – jelentette a kínai állami média.
A kínai űrtechnológiai és technológiai társaságnak (CASC), vagyis az ország fő űripari vállalatának a közlése szerint a Hosszú Menetelés a kínai űrprogram gerincét alkotja, és eddig csaknem 1400 űreszközt juttatott Föld körüli pályára. Az országban az eddigi felbocsátások több mint 86 százalékát ezekkel a rakétákkal végezték el.
Az 1970-ben felbocsátott első rakéta óta 24 különféle rakétaváltozatot fejlesztettek ki, melyek közül 11 az új generációs hordozórakéták közé tartozik. Az utóbbi 100 indítás során ezek az új típusok a felbocsátásoknak már a 40 százalékát tették ki, jelentős szerepet játszva a növekvő gyakoriságú missziók lebonyolításában – áll a közleményben.
A CASC hozzátette: a program egyre jobban igazodik a kereskedelmi igényekhez is, miután a nem állami megrendelések aránya folyamatosan nő. A rakéták által pályára állított műholdak számos területet lefednek, köztük a távközlést, a távérzékelést és a navigációt.
A 8A típus különösen költséghatékony és jól alkalmazkodik a változó igényekhez. A rakéta már több műholdas internethálózat kiépítésében szerepet játszott – hangsúlyozták.
Lung Le-hao, a kínai mérnöki akadémia tagja és elismert rakétaszakértő elmondta, hogy a Hosszú Menetelés sorozat jövőbeli fejlesztései a nagyobb teherbírás, gyorsabb indítási képesség, nagyobb megbízhatóság és alacsonyabb költség irányába mutatnak.
„Jelentős előrelépés történt a 2030-as kínai holdraszállásra tervezett új generációs, személyszállításra alkalmas Hosszú Menetelés-10 rakétaprogram földi tesztjeiben. Emellett folyamatban van egy nagy teherbírású hordozórakéta tervezése is, amely tovább bővítené Kína űrkutatási kapacitásait” – tette hozzá Lung. (MTI)



