A Magyar Taekwondo Szövetség danfokozatot adományozott Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak.
A szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója alapján „az államtitkársággal folytatott kiváló munkakapcsolatot elismerve, megköszönve a magyarországi tekvondó sikerének előmozdításáért tett munkáját, és a további közös, eredményes munka jegyében” adományozták a danfokozatot az államtitkárnak.
A bejegyzés kitért a sportági világszövetség (WT) közgyűlésére is: a világbajnokság helyszínén, a kínai Vuhsziban újabb négy évre választották meg a testületet 2004 óta irányító, dél-koreai Csve Dzsongvont.
A közgyűlésen szó esett több változásról is, köztük arról, hogy újabb tagországok felvételével már 216 tagja van a WT-nek, egy kivételével minden európai állam képviselteti már magát.
Ezzel a tagok számát tekintve az olimpiai sportágak között az első háromban van a WT.
Előterjesztették a súlycsoportok változását a felnőtt mezőnyben, valamint a 2032-es, brisbane-i olimpia programjának módosulását, utóbbi esetében nemeként négyről hat súlycsoportra váltanának. A tervezetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak kell jóváhagynia, ez lesz a WT új elnökségének egyik legfontosabb feladata a jövőben.
A vb-re – a weboldal alapján – még soha nem neveztek ennyien és a magyar csapat sem képviseltette magát ilyen magas létszámmal.
A nyolc hazai induló között ott lesz az olimpiai bajnok Márton Viviana, a két éve világbajnok Márton Luana, továbbá a 2022-ben vb-győztes, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ötödik Salim Omar Gergely, akinek két testvére is indul, az Eb-ötödik Salim Sharif Gergely és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) aranyérmese, Salim Kamilah. Rajtuk kívül tagja még a válogatottnak az Európa-bajnoki bronzérmes Patakfalvy Luca, a Grand Prix Final-győztes, Eb-harmadik Józsa Levente, illetve az Európa Játékokon bronzérmes Bailey Kelen. (MTI)
Fotó: Magyar Taekwondo Szövetség hivatalos oldala



