Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Gyászol Ganxta Zolee – Elhunyt Kassai Ilona színművész

Életének 98. évében elhunyt Kassai Ilona; a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt kedden érte a halál, tudatta családja szerdán a Facebookon.

Kassai Ilona 1928. július 8-án, Hiller Ilona néven született. Szegeden Lehotay Árpád színiiskolájába járt, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János volt a mestere. 1949-ben az Állami Bányász Színházba szerződött, 1951 és 1976 között a Faluszínház (a későbbi Déryné Színház) tagja volt. 1976-ban a Budapesti Gyermekszínházhoz (1985-től Arany János Színház) szerződött, majd három évig játszott az 1994-ben megnyílt Ruttkai Éva Színházban.
A színpadon ókori drámák címszerepei mellett kortárs főszerepeket is játszott. Fellépett számos Shakespeare-előadásban, valamint egyebek mellett Schiller: Ármány és szerelem, Katona József: Bánk bán, Szophoklész: Antigoné című darabjában.
Számos filmben is szerepelt (Tilos a szerelem, Sikátor, Makra, A néma dosszié, A nyomozó, Argo 2). Mindemellett rendszeresen szinkronizált, az ő hangján szólalt meg a Harry Potter című filmsorozatból Minerva McGalagony professzor.
Művészetének elismeréseként 1961-ben Jászai Mari-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat vehetett át.
Kassai Ilona 1998-ban Roger Kahane francia rendező Élek és szeretlek benneteket című filmjében egy nagymamát alakított, s ezért megkapta a Namuri Nemzetközi Frankofón Filmfesztivál különdíját. 1999-ben elnyerte a Washingtoni Zsidó Filmfesztivál közönségdíját.
Vezetéknevét első férjétől, Kassai János operaénekestől való válása után megtartotta.
Kassai Ilona halálhírét fia, Ganxta Zolee zenész (Zana Zoltán) – negyedik férjével, Zana József színésszel közös gyerekük – jelentette be a közösségi oldalán.
Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében” – búcsúztatta a színművészt fia. (MTI)

Fotó: Zih Zsolt