Korlátozott lesz az ügyintézés a következő időszakban.
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az MTI-t.
A közlemény szerint az év végi hivatali szünet ellenére a két ünnep közötti napokon, vagyis december 29-31-ig országszerte 22 kormányablak és a Központi Kormányablak várja az ellátást 8 és 12 óra között.
A minisztérium továbbra is azt javasolja a hivatalok látogatóinak, hogy december 23-ig mindenki intézze el hivatalos ügyeit, mert az év végi igazgatási szünet és a munkanap-áthelyezések miatt a kormányablakok csak január 5-én nyitnak ki.
A két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-én, 30-án és 31-én vármegyénként egy, a fővárosban négy kormányablakban lehet személyi okmányokkal (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány), lakcímmel, TAJ- és Európai Egészségbiztosítási Kártyával, valamint DÁP- és NEK-regisztrációs listával kapcsolatos ügyek intézése, kezelése.
A leállás a földhivatalokat és az egészségbiztosítási ügyfélszolgálatokat is érinti, amit az Otthon Start Fix három százalékos lakáshitel iránt érdeklődőknek érdemes számításba venni. A TB-jogviszony-igazolásra – amely 30 napig érvényes – vonatkozó kérelmet ezért az online ügyintézési felületen érdemes leadni, mert az elektronikus igénylés a hivatali szünet alatt is a leadás napján megérkezik az igénylő elektronikus tárhelyére, ha minden adatot hiánytalanul adott meg.
A földhivatalok elsőként január 7-én nyitnak majd ki, a szünet alatt elektronikusan vagy postán érkező beadványokat január 5-től dolgozzák fel, a széljegyzés is ezzel a nappal történik. A kérelmeket tehát érdemes december 23. előtt benyújtani.
A kormányhivatalok és a járási hivatalok a halaszthatatlan hatósági feladataikat az igazgatási szünetben is ellátják, azonban a folyamatban lévő eljárások határideje az igazgatási szünet időszakába nem számít bele.
Fotó: MTI/Balázs Attila



