Az Év Műsora díjat a Sláger Reggel kapta.
Idén három kategóriában Az Év Műsorvezetője, Az Év Műsora és a különdíjas, Az Év Interjúsa kategóriákban szavazhattak a rádió követői, rajongói arról, hogy melyek azok a műsorok, illetve műsorvezetők, akiknek egész éves munkáját díjjal ismerjék el. Pordán Petra, Somogyi Zoltán és Kajdi Csaba kitörő örömmel fogadták a hallgatók döntését.
Az Év Műsorvezetője címet 2025-ben Somogyi Zoltán érdemelte ki, akit igazi meglepetésként ért a hallgatók döntése. „Nagyon köszönöm a hallgatóknak, tényleg nem számítottam rá” – mondta Somogyi Zoltán, aki a Sláger Reggel révén egy másik díjban is részesült.
Az Év Műsora díjat idén ismét a Sláger Reggel nyerte el, Pordán Petra, Somogyi Zoltán és Kajdi Csaba Cyla közreműködésével. RádiósCyla alig tudott betelni a díjjal. „Van még egy díjam? Én ezt most bevideózom. Na ez számít, nézz oda még egy díj, hát nem hiszem el” – áradozott a modellügynökség vezetője.
A Sláger FM az idei évben egy különdíjat is átadott. Az Év Interjúsa – Különdíjat S. Miller András kapta, aki a szavazást a legkreatívabb módon kommunikálta, és ezzel műsorával a második helyen végzett.



