Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
A színészből lett szpíker: Kőmíves Péter - Trimedio News

A színészből lett szpíker: Kőmíves Péter

A szpíker arról mesélt, hogyan vezetett az útja a színészettől az ügetőre.

Régi a szerelem Kőmíves Péter és a lósportok között. Édesapja, Kőmíves Sándor színművész vitte el először az ügetőre, ma pedig már a főváros egyik legismertebb szpíkere az egykori kisfiú, akit elbűvölt a lóverseny világa.

– Tősgyökeres pesti a családom, vagyis nem egy vidéki srác vagyok, aki beleszületett a nyeregbe, ennek ellenére nem tudok szabadulni a lovak varázsa alól. A szüleim elváltak, apám hétvégenként jött értem, és ilyenkor mindig kellett valamilyen programról gondoskodnia. Nagyon szeretett lóversenyre járni egykori főiskolai osztálytársaival, Koltai Róberttel és Végvári Tamással. Persze azt nem mondhatta, hogy viszem Petit a lovira, kellett valami mentő ötlet. Törte a fejét, végül azt mondta: „elviszem Pétert az állatkertbe.” „Ragyogó program!” – mondta anyám, majd amikor elfordult, apu megkérdezte tőlem: „Péter, akarsz olyan állatkertbe menni, ahol csak lovak vannak?” Így kezdődött a kötődésem” – mesélte a Metropolnak adott interjúban, és hozzátette, hosszú volt az út a kommentátori mikrofonig.

– Egy idősebb kollégám, Cs. Németh Lajos – akire nagyon felnéztem – hajtott az ügetőn a színészfutamban, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem nekem is hajtani? Én akkor sulkyba (ügetőkocsi – a szerk.) szálltam és évekig hajtottam, egyetlen kisebb megszakítással, amikor a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke voltam – idézte fel az emlékeit.

 a Kincsem parki kommentátori fülkéjében, ahol beszélgetésünk alatt éppen egy francia futamot nézett. Azt is megmutatta, hogy egy nemzetközi karakterábra segítségével közvetítenek, amelyen a zsokék és a lovak, valamint az istálló jellemzői vannak feltüntetve.

A lóversenysportot újságíróként is minden fórumon népszerűsíti, és amellett, hogy egy lovasmagazin főszerkesztője, Suták Csengével, a legsikeresebb magyar zsokéhölggyel közösen egy televíziós műsort is vezetnek Hippodrom és Lovarda címmel.

– Ennek az a lényege, hogy egy profi szakember segítségével azokhoz is közel tudom vinni a lóversenysportot, akik nem szakmabeliként érdeklődnek, és esetleg zavarban vannak a lovis kifejezésektől. Nekik megmagyarázzuk az alapvetéseket és segítünk eligazodni a lóverseny világában – mesélte.

Suták Csenge műsorvezető társával, a Hippodrom és Lovardában