Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Ismét bizonyított az szja-bevallási rendszer

Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét.

Jelentős többsége május 21-én hivatalos bevallássá vált. Idén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások negyede az utolsó héten érkezett be – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy több mint 665 ezer bevallás az utolsó héten, május 15-e után érkezett, ebből 608 ezer elektronikusan. Ezzel a több mint 90 százalékos aránnyal, a népszerűségi lista élén továbbra is az online módszer áll – jegyezte meg.

Az idén 2,7 milliónyian nyújtottak be bevallást, 62 százalékuk módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet, mintegy 2 millió bevallás az adózó érdemi közreműködése nélkül vált elfogadottá – mondta.

– Annak az időszaknak már vége, amikor az embereknek azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert nem töltötték ki a nyomtatványt, vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtották be az szja-bevallásukat. Most sokak tervezete vált automatikusan, érdemi közreműködés nélkül, bevallássá – hangsúlyozta Tállai András.

Tállai András felidézte, hogy a kormány 2017 óta mentesíti a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az e-szja folyamatosan bővül, egyre többeket segít – nyomatékosította, hozzátéve, hogy például már a mezőgazdasági őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak is készít az adóhivatal tervezetet, amit az érintetteknek csak a jövedelmi adataikkal kell kiegészíteniük.

Tállai András kiemelte, hogy nemzetközi szinten is példaértékű a magyar bevallás-kiajánlási rendszer. Van még néhány tagállam az Európai Unióban, ahol a magánszemélyek bevallását az adóhivatal készíti el, ám az államtitkár szerint az egyszerű kezelhetőség mellett a tervezetek adataiban is kiemelkedik a magyar rendszer. Több ország tervezetében csak a bérjövedelem szerepel, így például a kamatból, az osztalékból származó jövedelmét és annak adóját mindenkinek saját magának kell kiszámítania, és az adatokat még be is kell írnia a bevallás megfelelő soraiba – ismertette.

A hazai rendszer egyedülálló a kedvezmények kezelésében is. A gyermekek után járó családi kedvezmény, és a szerte a világon kuriózumnak számító két adókedvezmény (az első házas, illetve a négy vagy többgyermekes anyák kedvezménye) év közben igénybe vett összegét mind tartalmazza a bevallási tervezet – mondta Tállai András.

A családi adóvisszatérítés egyedülálló az Európai Unióban, ezért Magyarországon kívül más államban nem is lehetne ilyen sor a bevallásban. Ám ezek kitöltésével sem kellett bíbelődnie a magyar gyermekes szülők többségének, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiajánlott tervezete mindezt tartalmazta – hangsúlyozta az államtitkár.