Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Akár 30 százalékkal is drágulhat az iskolai étkeztetés

Mélyen a pénztárcájukba kell nyúlni a szülőknek.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint akár 30 százalékos drágulás is lehet szeptembertől a közétkeztetésben, és „a drágulás oka természetesen az orbáni infláció” – mondta Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja hétfői online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus kifejtette: drágábbak az élelmiszerek, drágább a benzin a céges autókba, és drágább a rezsi is. Ezek mindegyike beépül a menza árába, „ezért jön szeptembertől brutális drágulás”, amelyet az emberek, a szülők fognak megfizetni – közölte.

Hangsúlyozta „mivel a miniszterelnök csak a saját fizetését triplázta meg, a magyarokét nem”, sok családnak lesz megterhelő a menza ára is.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány felelős azért, hogy minden folyamatosan drágul, „Orbán miatt gyenge a forint, Orbán miatt drágulnak az élelmiszerek, Orbán miatt van rezsiemelés, és Orbán miatt lesz drágább most a közétkeztetés is” – sorolta. Hozzátette: Orbán Viktor hazudott a választás előtt, hogy „aztán minden idők legfájdalmasabb megszorításával sújtsa Magyarországot”.

Kiemelte: a DK elutasítja, hogy „a kormány az emberekkel akarja megfizettetni a saját kudarcos kormányzati teljesítményét, egyetlen gyermek sem maradhat éhes Orbán Viktor miatt”.

A politikus szerint „az orbáni infláció ott lesz az életünk minden területén”, és ezért a helyzetért az éveken át folytatott felelőtlen forintgyengítés a felelős. (MTI)