Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Kiderült: Szűcs Tamás holttestét találták meg a Dunában

Sajnos arról a férfiről van szó, aki szeptember 28-án tűnt el.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon indított és jelenleg is folyamatban levő közigazgatási hatósági eljárás során beszerzett adatok, valamint az igazságügyi szakértői vizsgálat eredménye alapján megállapították, hogy az Adonynál a Dunában talált holttest azonos azzal a 32 éves férfival, aki szeptember 28-án tűnt el a főváros egyik IX. kerületi szórakozóhelyéről.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police-hu-n azt közölte, hogy a holttestet a Budapesti Rendőr-főkapitányság dunai vízirendészeti rendőrkapitányság munkatársai október 30-án délután Adony térségében, a Dunából emelték ki.

A rendőrség honlapján korábban megjelent a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi rendőrkapitányság közleménye, amely szerint eljárást folytatnak az ismeretlen helyen tartózkodó Szűcs Tamás ügyében, aki szeptember 28-án, egy IX. kerületi szórakozóhelyről ismeretlen helyre távozott. (MTI)

Fotó: Police.hu