Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Megkezdődött a szociális tűzifa kiszállítása

Idén is 5 milliárd forintot biztosít a kormány a szociálistűzifa-programra.

Már a kiszállítás is megkezdődött az érintetteknek – közölte a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára hétfőn a Pest megyei Csörögön.

Dukai Miklós elmondta, hogy a BM minden évben meghirdeti a települési önkormányzatok számára a szociális tűzifa beszerzésére kialakított pályázatot a kormány által biztosított keretösszegben, amely már szeptember óta rendelkezésre áll.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatokon keresztül biztosított kiegészítő támogatási formával a legrászorulóbbak krízishelyzetét igyekeznek csökkenteni.

– A kormány a pénzt biztosítja, a települések ebből beszerzik a tűzifát és eljuttatják a legrászorulóbb emberekhez – mondta az államtitkár.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az önkormányzatok eddig is mindig 80-90 százalékban a 21 állami erdőgazdaságot választották a tűzifa beszerzéséhez.

Közölte, 1984 önkormányzat kötött szerződést 200 ezer köbméter tűzifára az állami erdőgazdaságokkal, ebből eddig 110 ezer köbméter tűzifát már átadtak a településeknek. A program február 15-ig tart és párhuzamosan zajlik a kormány másik programjával, amelyben a családok igényelhetnek 10 köbméter fát, amit szintén az erdőgazdaságok biztosítanak – fűzte hozzá az államtitkár.

Kitért arra, hogy sokszor éri a kormányzatot az a vád, hogy a tűzifaprogramok kivitelezése miatt erdőket áldoznak fel, ezzel szemben minden fakitermelés az előzetesen, a fenntarthatóság szem előtt tartása mellett kialakított tervek szerint zajlik.

Hozzátette, hogy a fakitermelés csak hatósági engedélyekkel, így a természetvédelmi hatóság engedélyével kivitelezhető.

Zambó Péter elmondta, a szociálistűzifa-támogatásoknak még az a vetülete is megvan, hogy azokon a településeken, ahová eljut a fa, ott a lakosság remélhetőleg nem éget szemetet, gumit vagy egyéb, a környezetet súlyosan károsító anyagot.

Szorcsik József (független), Csörög polgármestere elmondta, hogy az önkormányzatok állnak kapcsolatban a lakossággal, így ők „a kormány kinyújtott keze”. Hozzátette, hogy feladatuk eljuttatni felhasználásra kész állapotban a fát az emberekhez.

MTI/Kovács Anikó