Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Fábián Juli tér nevet kapta a Budapest Park előtti terület

A népszerű énekes öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 37 évesen.

Péntektől Fábián Juli térnek hívják a IX. kerületi Budapest Park előtti területet.

– Reményeim szerint amikor ezentúl budapesti fiatalok koncertre jönnek a Budapest Parkba, és a Soroksári út ezen részén látják a táblát, ez segíteni fog abban, hogy soha ne felejtsük el azt az embert, akinek zene- és életszeretete minden dalából ma is visszaköszön, Fábián Juli örök – mondta az avatáson Karácsony Gergely főpolgármester.

A kezdeményezés az idén 10 éves Budapest Parktól indult, ahol Fábián Juli számos nagy sikerű koncertet adott, az ötlet megvalósításában a Főváros, Ferencváros önkormányzata és a Fábián Juli Emlékalapítvány segédkezett.

Mint Karácsony Gergely fogalmazott, Fábián Juli kivételes tehetségű művész volt, akinek fájdalmasan rövid élet adatott meg. Hozzátette: ahogy a jogszabályok ezt lehetővé tették, az első napon elnevezték róla Budapest egyik közterületét.

Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere arról beszélt, hogy Fábián Juli életének több fontos állomása is a IX. kerülethez köthető, a Budapest Parkban adott számos koncert mellett többször megtöltötte a Müpát is, amely a Soroksári út túloldalán található. – Aki majd évtizedek múlva erre jár, és kíváncsi lesz, ki volt ő, újra felfedezheti magának ezt a rendkívül tehetséges, tündöklő, és nem mellesleg végtelenül kedves embert – fogalmazott.

Szepesi Mátyás zenész, az énekesnő egykori menedzsere, az előadó-dalszerző emlékét ápoló, valamint nehéz helyzetben lévő zenészeket és zeneipari háttérembereket támogató Fábián Juli Emlékalapítvány elnöke kiemelte: akik őt ismerték, azok felelőssége, hogyan emlékezhetnek a jövőben Fábián Julira.

– Bárkivel beszélgettél, mindig azt érzékeltetetted a másikkal, hogy ő a fontos. Neked még egy sziklafal is könnyedén megnyílt volna. Azt szeretném, ha úgy gondolnának rád, mint akinek nemcsak a hangja, a haja, hanem a szíve is aranyból volt – mondta emlékbeszédében Szepesi Mátyás.

Az eseményen rokonok, barátok, rajongók jelenlétében avatták fel a Fábián Juli teret. Jelen volt mások mellett Gyárfás István gitáros, Fábián Juli egykori zenésztársa, Lévai Balázs, a Fábián Juliról 2019-ben készült dokumentumfilm rendezője és Mujahid Zoltán énekes.

Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. A dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektric-ben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.

A Budapest Park csütörtökön közleményben írta: mielőbb megkezdik a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a szórakozóhely székhelye is a Fábián Juli térre kerüljön át. 2023. július 9-én, Fábián Juli születésnapján utcabált rendeznek a Budapest Parknál. (MTI)