Az Oktatási Hivatal 1259 tankönyvet újított meg az előző években.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence sajtótájékoztató keretein belül közölte: augusztus elején kezdődött meg mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása mintegy 4200 iskolába. Azok az iskolák, amelyek a múlt hétre kérték a tankkönyveket, már megkapták. Az erre a hétre kért tankönyvek is rendben megérkeznek – mondta.
Az államtitkár kitért arra is, a tanárok létszámában sem történt „semmi rendkívüli változás”, így szeptember elején el kezdődhet a tanítás.
Az állami ingyenes tankönyvellátásról szólva elmondta, e célra a költségvetésben 13,5 milliárd forintot különítettek el. Ha a 2010 előtti helyzet maradt a volna, akkor ma egy családnak 30-40 ezer forintba kerülne gyermekenként a tankönyvcsomag – mutatott rá Rétvári Bence.

Megjegyezte, korábban piaci cégek állították elő a tankönyveket, és az árakat folyamatosan emelték: 2002 és 2010 között 70 százalékkal nőtt a tankönyvcsomagok ára.
Rétvári Bence kiemelte, a tankönyveket folyamatosan korszerűsítik, a most megérkező tankönyvek között is 115 frissített szerepel, 15 tankönyv pedig teljesen új.
Egy-egy új tankönyv elkészülte után a kiadvány fejlesztése és bevezetése a tanárokkal és a diákokkal közösen zajlik, hiszen ezek hároméves kipróbálási időszakra kerülnek iskolákba, végleges engedélyt csak a visszajelzések után korrigált tankönyvek kaptak – mondta el az államtitkár.
Rétvári Bence megjegyezte az is, tankönyveket állami és nem állami kiadótól is lehet rendelni, 36 kiadó 2313 könyvéből választhattak a tanároknak.
A XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón Kovács Péter (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntet mondott a kormánynak, hogy az ingyenes tankönyvekkel megkönnyíti a tanévkezdést, majd arról beszélt: a kerületi önkormányzat a lakosainak jó néhány évig ingyen adta a tankönyveket, de a feladatot átvette a kormány, és az így megtakarított pénzből füzetcsomagot tudnak adni az alsó tagozatos diákoknak. Idén erre 17,5 millió forintot költött az önkormányzat – közölte. (MTI)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán