Egy cég jogszerűtlen működése partnereire is adójogi hatással lehet, ezért érdemes az adóhivatal által közzétett adatokat figyelemmel kísérni.
Egy konkrét esetet ismertetve kiemelték: a NAV revizorai megtagadták egy kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő cég áfa-visszaigénylésének kiutalását, mert nem tett meg mindent azért, hogy elkerülje a közreműködést az adókijátszásban – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A cég már hosszabb ideje partnere volt egy munkaerő-kölcsönző vállalkozásnak figyelmen kívül hagyva az annak jogszerűtlenségéről árulkodó jeleket: megváltozott a cég székhelye, tulajdonosi köre, illetve a fizetési határidőt 30 napról azonnali utalásra változtatták. Az adott vállalkozás például az áfabevallást be nem nyújtók listáján is megtalálhatta volna partnerét, ha felkeresi a NAV honlapját.
A NAV ellenőrei végül a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaságnál a kibocsátott számlák alapján 15 millió forint áfahiányt tártak fel; a cég kölcsönzéskor számlát állított ki, de az áfát már nem vallotta be.
A fentieken túl a revizorok azt tapasztalták, hogy a munkavállalók jogviszonya ugyan rendezett volt, tehát mindenki be volt jelentve, de a béreket terhelő adókat és járulékokat már nem fizették.
Az ellenőrzés eredményeként a partnerek megszüntették szerződésüket. A foglalkoztató a korábban kölcsönzött munkavállalók státuszát is rendezte, saját munkavállalóként jelentette be őket – jelezte a NAV közleményében.