Évről évre egyre többen ajánlják fel adójuk egy százalékát.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) köszönetet mondott annak az idén már több mint 800 ezer felajánlónak, aki adója egy százalékával támogatta intézményeik szolgálatát.
Az MKPK szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a felajánlott összegből az egyház különböző intézményei mellett a katolikus egyház karitatív tevékenységét támogatják.
Kitértek arra: egyházuk karitatív tevékenysége az ország szinte minden pontján jelen van az országos és egyházmegyei karitász, valamint a szerzetesi közösségek szolgálatain keresztül. – Munkatársaink igyekeznek a lehető legtöbb nehéz helyzetben lévő emberhez eljuttatni a tevékeny krisztusi szeretetet – tették hozzá.
– Katolikus óvodáink és iskoláink támogatása is kiemelten fontos számunkra. Folyamatosan segítjük a háború miatt nélkülöző gyermekeket és családokat, valamint a kritikus helyzetbe került kárpátaljai testvéreinket is – sorolták.
Örömüket fejezték ki, hogy a katolikus hívők évről évre tudatosabbak, valamint hogy mások is egyre többen látják és tapasztalják a katolikus egyház jelenlétét a hétköznapokban.
Mindezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi közel tizenöt évben 61 százalékkal nőtt azok száma, akik a Magyar Katolikus Egyház javára ajánlják fel adójuk egy százalékát – olvasható a közleményben.