Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

„Beszélő” buszokkal segíti a BKK a látássérült utasok önálló közlekedését

Október 15-től vezették be az újítást.

A látássérültek közlekedését segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fejlesztése: vasárnaptól a Rákóczi úton közlekedő buszok a megállókba érkezve – igény esetén – bemondják, melyik járat érkezett a megállóba, és melyik irányba közlekedik.
A BKK vasárnapi közleménye szerint október 15-től, a fehér bot nemzetközi napján bevezetett újítást kezdetben csak a Rákóczi úton közlekedő járatokon, de a jövőben több vonalra, a későbbiekben pedig a fővárosban közlekedő valamennyi járműre szeretnék kiterjeszteni.
A megállókba érkezve a járművek a külső hangszórókon keresztül hangosan is tudják tájékoztatni az ott várakozókat arról, melyik járat érkezett és merre indul tovább. A fejlesztés elsősorban a látássérült utasok számára hasznos, akik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségén (MVGYOSZ) keresztül jelezték, hogy esetenként nehezen tudnak különbséget tenni a különböző járatok között.
A külső bemondást a közelmúltban forgalomba állt járművek esetén a látássérült emberek a már évek óta bevált közlekedési távirányítójukkal tudják elindítani, de amennyiben egy korábban beszerzett busz áll be a megállóba, akkor a jármű vezetője tudja lejátszani egy gombnyomással a tájékoztató szöveget.
A közlekedési távirányítók egyébként eddig is nagyban segítették a gyengén- vagy aliglátó utasok önálló közlekedését: ezek segítségével eddig a megállókban lévő FUTÁR-kijelzők tartalmát lehetett felolvastatni, most ezt a szolgáltatást fejlesztették tovább a BKK szakemberei – olvasható a közleményben. (MTI)