Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Csaknem kétmilliárdos sérelemdíjat ítéltek meg a Dunai hajóbaleset katasztrófa áldozatainak

A törvényszék azt a két hajótársaságot kötelezte a sérelemdíj megfizetésére, amelyek érintett voltak a Hableány turistahajó balesetében.

Összesen 1 milliárd 827 millió forint sérelemdíjat ítélt meg a 2019. május 29-én Budapesten történt dunai hajóbaleset áldozatainak és hozzátartozóinak szerdán kihirdetett, elsőfokú döntésében a Fővárosi Törvényszék – közölte a bíróság az MTI-vel.
A magyar jogtörténetben – a vonatkozó emberi tragédia mértékét illetően – ez idáig egyedülálló polgári peres eljárást” 78 felperes indította – írták.
A bíróság – a genfi egyezmény és a polgári törvénykönyv rendelkezéseit alkalmazva – úgy ítélte meg, hogy az alperes hajótársaságok megsértették a túlélők élethez és egészséghez fűződő, valamint az áldozatok legtöbb hozzátartozójának teljes családban éléshez fűződő személyiségi jogát – áll a közleményben.
A keresetlevél szerint a felperesek összesen 4 milliárd forint sérelemdíj megfizetését kérték, a bíróság ebből 1 milliárd 827 millió forintot ítélt meg. Az egyénre szabott összegeket alapvetően a rokonsági fokok alapján határozták meg. A legalacsonyabb összeg 3 millió, míg a legmagasabb 80 millió forint volt felperesenként.
Négy hozzátartozó keresetét a bíróság a távoli rokonság miatt és a jogilag releváns sérelem hiányában elutasította.
Az elsőfokú ítélet nem jogerős. A feleknek az írásba foglalt ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetőségük fellebbezésre – közölte a törvényszék.
A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, és azt maga alá gyűrte, elsüllyesztette. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Az eljárás adatai szerint a két alperes a katasztrófát okozó Viking Sigyn nevű szállodahajó tulajdonosa, a norvég Viking River Cruises AG., valamint a Margit hídnál elsüllyedt Hableány üzemeltetője, a magyar Panoráma Deck Kft.
Tavaly szeptemberben a büntetőperben a Viking Sigyn kapitányát, Jurij C.-t a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon, nem jogerősen 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Fotó: MTI