Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Folytatódik a meleg, záporos-zivataros idő május utolsó hétvégéjén is

Helyenként akár 27 Celsius-fokra is felkúszhat a hőmérséklet.

Pénteken a zártabb felhőzettel együtt az összefüggőbb csapadékzóna is észak, északkelet felé vonul, mögötte azonban erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt. Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap. A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21-27 Celsius-fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Szombaton hajnalban pára- és ködfoltok alakulhatnak ki. Napközben sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, szórványosan zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is valószínű. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatar térségében átmenetileg erős vagy viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9-15, a délutáni órákban 22-29 fok várható.
Vasárnap hajnalban pára- és ködfoltok alakulhatnak ki. Napközben sok napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett, szórványosan kialakulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is. Az északkeleti, északi szelet élénk, zivatarban erős vagy viharos lökések is kísérhetik. A hajnali 10-16 fokról 23-28 fokig melegszik fel a levegő. (MTI)