Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Orbán Viktor: Ma két választást nyertünk

Orbán Viktor kiemelte: Magyarországon ma az emberek világosan megüzenték, hogy békét akarnak.

Budapesten és Magyarországon két választást tartottak, mind a kettőt megnyertük – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnapról hétfőre virradó éjjel Budapesten, a kormánypártok eredményváró rendezvényén, a Bálnában.
Orbán Viktor köszönetet mondott Magyarország összes választópolgárának, aki úgy döntött, hogy részt vesz a kettős választáson.
Elmondta, a vasárnapi önkormányzati és európai parlamenti választáson 57 százalékos volt a részvétel Magyarországon. A demokrácia köszöni szépen, jól van, ez is egy szép rekord – értékelt.
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, amely „öldöklő küzdelemben” elérte a bejutáshoz szükséges 5 százalékot.
Hozzátette: Budapesten és Magyarországon két választást tartottak, és mind a kettőt megnyerték. „Ráadásul háborús helyzetben, nehéz csatában arattunk fontos győzelmeket” – fogalmazott Orbán Viktor.
Kiemelte, hogy Budapesttel együtt húsz vármegyei közgyűlés van Magyarországon, ezek közül mindegyiket megnyerték. Elvesztettünk három megyei jogú várost és megnyertünk négyet, összességében ebből is jól jöttünk ki – jegyezte meg.
Budapestről szólva jelezte: még várni kell a főpolgármester-választás végeredményére. Szentkirályi Alexandrának igaza volt, az egyetlen esély arra, hogy az eddig Budapestet vezető főpolgármestertől meg lehessen szabadulni, az a döntés volt, amelyet a Fidesz-KDNP jelöltje meghozott – jelentette ki.
A fővárosi kerületekre kitérve elmondta, a kormánypártok elvesztettek egy kerületet, és visszanyertek egyet.
Azt mondta, az európai parlamenti választás üzenete, politikai tartalma úgy fogalmazható meg, hogy Magyarországon az emberek világosan megüzenték: békét akarnak, ha a háború és a béke között kell választani, akkor a békét választják.
Hozzátette: megerősítést kapott a békepárti kormányzati politika. Kijelentette: azt tudja vállalni a kormányfőként, hogy a kormány ezzel a felhatalmazással a háta mögött kettőzött erővel küzd azért, hogy Magyarországot kívül tartsa a háborúból.
Összegezve az európai parlamenti választás eredményét, ezt egy táviratban tudjuk elküldeni Brüsszelbe, ami így hangzik: migráció stop, gender stop, háború stop, Soros stop, Brüsszel stop” – fogalmazott.
Megjegyezte: a Jóistennek van humorérzéke, mert a párizsi olimpia évében „írta ki a magyar történelemből a Momentumot”.
Azt is mondta, a magyar emberek világosan megmondták: azokat, akik Brüsszelben a hazájuk ellen fordulnak, meg fogják büntetni. Nem kérnek azokból, akik a hazájuk ellen dolgoznak, mindegyiket leszavazták – fogalmazott.
Orbán Viktor megköszönte a Fidesz és a KDNP aktivistáinak azt „a fantasztikus munkát„, amit az elmúlt hatvan és az utolsó néhány napban véghez vittek. A szombati egymillió találkozás napja hosszú ideig európai rekord is marad, talán nem hosszabb ideig, mint két évig – jegyezte meg Orbán Viktor.
Azt üzente híveiknek, az önkénteseknek, aktivistáknak, „talpasaiknak, az utcai harcosainak„, hogy legyőzték a régi és az új ellenzéket, és mindegy, hogy hívják az éppen soros ellenzéket, újra és újra mindig le fogják őket győzni.
A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd