Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Folytatódik az apadás, a Dunánál és a Rábánál segédkező vízügyesek hazaindulhattak

A Rábán nem várható utánpótlása az árhullámnak.

A Dunán pedig a pénteki-szombati mohácsi tetőzés után elhagyja az országot az ár, a védekezéshez átrendelt vízügyes szakemberek jelentős része már hazatért – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.
Közleményük szerint a Rába vízgyűjtőjén az elmúlt két nap gyakorlatilag csapadékmentes volt az időjárás, és a szombaton érkező hidegfront sem okoz majd említésre méltó esőt, így a folyó felső szakaszairól az árhullámnak nem érkezik utánpótlása.
Szentgotthárdon a vasárnapi, illetve Körmendnél a hétfői tetőzés óta intenzív az apadás. A tetőzés Sárvárnál csütörtökön dél körül volt, 389 centiméteres vízállással (harmadfok 380 cm), lejjebb, Árpásnál pedig szombaton napközben lehet rá számítani, a harmadfok szintje körül. Győrnél a Duna hatására az apadási tendencia mellett némi emelkedés valószínű a hétvégén, de a vízállások fokozat alatt maradnak – írták.
Mint olvasható, a Duna vízrendszerének időjárását napokig meghatározó frontrendszer elhagyta az országot. Szombaton a nyugati vízgyűjtőkön még kell némi csapadékra számítani, de ezt követően alapvetően száraz és egyre melegebb idő várható a teljes dunai vízgyűjtőn.
Ugyan a Duna múlt szombati budapesti tetőzése után csak nagyon lassan csökkent a vízszint, de csütörtöktől felgyorsult az apadás üteme. A hazai alsó szakaszon még tart a tetőzés. Éjszaka Bajánál 802 centiméteres vízállással, a másodfok szintjét 2 centiméterrel meghaladóan tetőzött a folyó. A pénteken, szombaton várható mohácsi tetőzést követően az árhullám elhagyja az országot.
A kedvező hidrológiai helyzetnek köszönhetően a dunai védekezésbe bevont 122 tiszai és közép-tiszai vízügyes szakember már otthon van. A budapesti, székesfehérvári, pécsi, nyíregyházi, miskolci, debreceni és szolnoki központú vízügyi igazgatóságoktól a Rábához érkezett mintegy 250 kollégának pedig a fele már hazamehetett, és nemsokára követhetik őket a társaik is – írta az OVF.
A közlemény szerint a Murán kialakuló árhullám Letenyénél péntek reggel néhány centiméterrel a másodfok szintje fölött tetőzött, a Dráván Drávaszabolcsnál a másodfok szintjét megközelítő vízállások várhatóak a következő időszakban.
A Sajón jelenleg már csak Sajószentpéternél mérnek az elsőfok szintje fölötti vízállásokat. A Tarnán Tarnaörsnél holnapra várhatóan az első fokozat alá csökken a vízállás. Mindkét folyón folytatódik az apadás – olvasható.

Fotó: MTI/Katona Tibor