Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása

Az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a felújítást.

Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. az MTI-vel.
Tavalyhoz hasonlóan a vakáció idejére nem terveztek munkálatokat Budapest és a Balaton között az autópályán – írták.
A nyári forgalom akadályozásának minimalizálásáért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik majd – közölték.
A tájékoztatás szerint kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban. A Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol így is két sávon biztosított lesz a folyamatos haladás. Pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek felújítást majd – ismertették a közleményben.
Kitértek arra, hogy az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban cserélik ki a tönkrement burkolatot – tudatták.
Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmiút-felújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 kilométerből 538 kilométer út újul meg – olvasható a közleményben.