Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Az oxigénhiány okozott halpusztulást a Kis-Balaton egy kisebb tározójában

Tizennyolc tonnányi hal pusztult el.

A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában – derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) szerdai közleményéből az első vizsgálati eredményekről.
A közlemény szerint közel 18 tonnányi hal pusztult el az elzárt, nem horgászható, a Kis-Balaton „vérkeringésében” részt nem vevő területen, amely a vízvédelmi rendszer 3,4 százaléka.
A halgazdálkodási társaság dolgozói öt napon át gyűjtötték a tetemeket, egyben vízlevegőztető berendezésekkel előzték meg a további kárt. Az elpusztult halak jelentős része idős dévérkeszeg, nagyméretű ponty, harcsa és egynyaras korú süllő volt – írták.
Az oldott oxigén koncentrációja a tározó több pontján is literenként egy milligramm alatti volt. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint a területen vízvirágzás alakult ki, majd az alga pusztulni kezdett, a víz színe barnássá vált, és rothadó mocsárszag kezdett terjengeni. A szerves anyag bomlása során a magasabb rendű élőlények számára toxikus hatású ammónia keletkezik, amit a baktériumok oxigén hiányában nem tudnak nem toxikus nitráttá alakítani – fejtik ki.
A helyszínen a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai is végeztek méréseket. A toxikológiai vizsgálat még tart – áll a közleményben. (MTI)