Folytatódik a területvédelmi tartalékosok bevonulása és kiképzése, Gödöllőn 86-an kezdik meg az összevont öthetes kiképzést.
Drót László a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának dandártábornoka a Magyar Honvédség területvédelmi feladatokat ellátó szervezeti egységének székhelyén, Gödöllőn, a területvédelmi tartalékosok bevonulásának napján elmondta: a most elkezdett kiképzés végén a kiképzettek különböző katonai feladatok ellátására lesznek alkalmasak.
Megemlítette, hogy a még júniusban a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampány hatására nagy érdeklődés alakult ki a területvédelmi tartalékos szolgálat iránt. Országszerte 21 helyőrségben tartanak jelenleg kiképzést a bevonult tartalékos katonáknak, többi között Gödöllőn is – fűzte hozzá Drót László.
A dandártábornok emlékeztetett: a honvédség még 2017-ben kezdte meg a tartalékos állomány rendszerének felállítását. A múlt évben megalakult hét területvédelmi tartalékos ezred, kötelékükben 21 zászlóalj teljesít szolgálatot országosan. Erre az évre eljutott odáig a tartalékos képzés, hogy készen áll nagyobb létszámú tartalékos állomány fogadására és kiképzésére is – emelte ki.
Ifjabb Schóbert Norbert, aki a gödöllői bevonulási napon szintén csatlakozott a területi tartalékosokhoz, a bevonulók előtt újonc honvédként azt mondta: „nagyon tiszteletreméltó, hogy csatlakoztok a tartalékosokhoz, én is részt fogok venni a kiképzésben, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt az egyenruhát viselhetem.” (MTI)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán