A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején.
Láng István közlése szerint valamennyi érintett önkormányzatnál megkezdődött a védművek kiépítése, azok 20-50 százalékos készültségben vannak, ezért sikeresen befejeződik a megvalósításuk, amikorra a tetőző vízszintek kialakulnak.
Az 1500 kilométeres állami védvonalra további 298 munkatársukat vezényelték át. Az állami védekezéshez 2 millió homokzsákot csoportosítottak át, illetve több mint 1 millió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok számára – jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. (MTI)
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka