Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Budapesten is megkezdik a 80 év felettieknek a Gondosóra direkt kézbesítését

Mintegy 418 ezren jogosultak a Gondosóra technikai eszközre.

A 80 év felettiek külön igénylés nélkül megkapják a Gondosórát, Budapesten is megkezdik mintegy 45 ezer készülékek kézbesítését – jelentette be a Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász Roland kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
György István, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területi közigazgatásért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta, hogy a kormány a közösségi értékeken, a hagyományos családmodellen keresztül kívánja elérni a fejlődést, a jólétet, illetve az élhető élet feltételeinek biztosítását. Hozzátette: ennek eszköze mások mellett a családtámogatás, a gyermekek védelme, az otthonteremtési támogatás, a foglakoztatás és az idősebb generáció támogatása, például a Gondosórával.
Elmondta, a kormány társadalompolitikai célkitűzéseinek megvalósításában a kormányszerveknek is van feladata, és már a 318 kormányablakban is lehet gondosórát igényelni. Felhívta a figyelmet arra: a kormányablak „az elsődleges találkozási pont” a lakosság és a kormány között, ugyanis a lakosság kétharmada olyan településen él, ahol van kormányablak.
Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatala vezetője kiemelte: a Gondosóra olyan technikai eszköz, lehetőség, amely megkönnyíti a gondoskodást az idősekről. Mint mondta, Budapesten mintegy 418 ezer 65 éven felüli ember él, aki jogosult a Gondosórára, de eddig csak 127,5 ezren regisztráltak a programba, vagyis a jogosultak kevesebb mint harmada rendelkezik a készülékkel. Hozzátette: ezen az arányon szeretnének javítani, ha már rendelkezésre áll ez az Európában egyedülálló lehetőség az idősek támogatására.
Mivel az idősek többsége személyesen intézni az ügyeit, ezért a kormányablakok dolgozóitól azt kérte, kérdezzék meg az ügyfeleket, regisztráltak-e a Gondosórára, próbálják őket erre rábeszélni, és szükség esetén segítsenek az aktiválásban is – mondta.
A főispán beszélt arról is, a 80 év felettieknek igénylés nélkül, közvetlenül kiszállítják az eszközt, a közeljövőben 45,5 ezer időshöz jut majd el a készülék, ezzel 173 ezerre nő a regisztráltak száma a fővárosban.
A Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász Roland elmondta: a leginkább rászoruló, 80 év felettiek előzetes igénylés nélkül megkapják a készüléket, az elmúlt 3,5 hónapban az ország nagy részén már kézbesítették a postások a Gondosórát, kedden pedig Budapesten is megkezdik. Mint mondta, a vármegyék több mint felében 80 százalék felett volt az átvételi arány.
Megjegyezte: országos átlagban minden harmadik jogosult rendelkezik Gondosórával, de Budapesten ez az arány egyelőre rosszabb, és csak a 80 év felettieknek a készülék direkt kiküldésével fogják elérni, hogy minden harmadik jogosultnak legyen Gondosórája. A vármegyékben a direkt kiküldéssel pedig már minden második jogosult rendelkezni fog a készülékkel.
Felhívta a figyelmet arra: a készüléket kézbesítés után aktiválni kell, és gondoskodni kell arról is, hogy folyamatosan fel legyen töltve a készülék.
Elmondta azt is, alig másfél év alatt már közel 900 ezer felhasználója van a programnak, és eddig több mint 60 ezer életmentéshez járult hozzá, továbbá több mint félmillió egyéb esetben nyújtott segítséget a 24 órában elérhető diszpécserközpont.
Úgy fogalmazott, ez óriási lehetőség, hogy a mindennapi életben legyen egy „digitális őrangyala” az időseknek. (MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán