Az új szabályozás csütörtöktől lép életbe.
A MÁV-csoport járatain a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan csütörtöktől egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken biztosítással is – közölte a MÁV-csoport a honlapon szerdán.
A MÁV-csoport járatai tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, áron összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg.
Jelezték, hogy a felkészülési időszak október 16-án lejár, egységes összegű pótdíjjal kell számolni az egyre ritkábbá váló – 200 utasból mindössze 1-et érintő – bliccelésnél.
Közölték: ezt a különbséget korábban az indokolta, hogy még nem áll rendelkezésre annyi önkiszolgáló jegyvásárlási lehetőség, mint jelenleg.
Az ország- és vármegyebérletekre épülő új tarifarendszerrel nemcsak olcsóbbá vált a MÁV-csoport járatain utazás, hanem a jegy- és bérletvásárlás is jóval egyszerűbb lett, hiszen az országszerte telepített jegykiadó automatákon túl már a mobiltelefonos applikációinkon is bárhol és bármikor megvásárolható a jegyek vagy bérletek.
Kiemelik: az egységes pótdíjazási gyakorlat bevezetését minden idők leghosszabb türelmi időszaka és figyelemfelhívó kampánya előzte meg.
Több mint egy teljes éven keresztül nem érvényesítették a fedélzeten a jogszabály szerinti új pótdíj-összeget és minden érintett állomáson, megállóhelyen tájékoztató anyagokon figyelmeztették az utasokat a változásra.
Jelezték, ha otthon marad a megvásárolt bérlet és pótdíjat kellene fizetni, akkor 2600 forintért utólagosan is bemutatható a család, a büntetés idejében érvényes bérlet. Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer forint lett, 30 napon túl pedig 50 ezer forintra változott. (MTI)
Fotó: MTI/Kovács Attila



