Hűtött hálószoba, könnyű étkek és italok, rendszeresség.
Végre beköszöntött az igazi nyár, amit egész évben annyira várunk. Szeretjük élvezni az előnyeit, azt, hogy tovább van világos, imádjuk a hosszúra nyúló esti programokat, és előre sosem gondolunk arra, hogy néhány nehézséggel is szembe kell néznünk. Például, hogy bármennyire szeretnénk, nem biztos, hogy jól fogunk aludni. A nyári időszak, a kánikulai napok ugyanis egyáltalán nem kedveznek a pihentető alvásnak, kivéve persze, ha betartunk néhány egyszerű szabályt.
„A hirtelen berobbanó nyár, a magasabb hőmérséklet és a több fény eleve felboríthatja a cirkadián ritmusunkat” – kezdi Dr. habil Szakács Zoltán Ph.D szomnológus, neurológus főorvos, a SomnoCenter Alvászavar Központ szakértője. – „Persze ott van az előny, hogy töltekezünk D-vitaminnal, kicsit lazulhatunk, baráti találkozókon vehetünk részt, nyaralás közben elengedhetjük az egész éves stresszt, de van több dolog, amelyre mindenképpen érdemes odafigyelni, ha nem szeretnénk álmatlanul forgolódni a nyári éjszakákon.”
Lássuk, hát melyek az alvászavar központ tanácsai:
- Legyen megfelelő hőmérsékletű a hálószobánk nyáron is! Kánikulában persze előfordul, hogy a lakás estére, éjszakára sem hűl le az ideális 20 Celsius fok körüli hőmérsékletre, pedig igyekeznünk kell elalvás előtt valamennyire lehűteni a hálószobát, ideálisan a kinti hőmérsékletnél 6-8 fokkal kevesebbre. Ha van klímaberendezésünk, akkor 1-2 órával lefekvés előtt kapcsoljuk be, viszont semmiképpen se hagyjuk egész éjszaka bekapcsolva. Ha nincs klímánk, és nem is tervezzük, akkor a hálószobában kiterített nedves vagy vizes textíliák segíthetnek hűteni a levegőt. Hajnalban pedig általában még a legforróbb napokon is megérkezik az enyhítő frissülés.
- Az elalvás egyik alapvető feltétele a testhőmérsékletünk csökkenése. Testünket egy langyos zuhannyal tudjuk leginkább lehűteni, ha nagyon meleg van, akár kétszer-háromszor is ismételhetjük. A teljesen hideg vízzel történő tusolás inkább ellenkező hatást válthat ki, így azt ne tegyük! Ne törülközzünk meg teljesen, hagyjuk, hogy lassan hűtse le a párolgás a bőrünket. Ha pedig nagyon szenvednénk a hőségtől, egy vizes borogatás a csuklón, bokán, halántékon szintén segíthet. Mindezt persze ne az ágyban tegyük, hiszen vizes ágyneműben aludni nem lenne szerencsés.
- Legyen pamut az ágyneműnk és a hálóruhánk is, a szatén és a poliészter anyagok ilyenkor nem igazán kellemesek. Váltsunk vékonyabb paplanra, sőt, lehet, hogy elég egy vékony lepedővel takarózni, legfeljebb készítsünk magunk mellé egy könnyű paplant is, ha álmunkban mégis picit fáznánk.
- A nyár a grill partyk, fagyizások ideje. Vakáció esetén hajlamosabbak vagyunk belehúzni és a szokásosnál többet enni, pláne, ha esetleg egy all inclusive lehetőség is erre csábít bennünket. Ne tegyük! Ha szeretnénk jól aludni, akkor ne térjünk el a bevett szokásoktól, vacsorázzunk nyáron is lefekvés előtt legalább 2-3 órával, hogy szervezetünknek elég ideje legyen az emésztésre. Kerüljük a zsírosabb, nehéz ételeket, ha húst eszünk, válasszunk inkább szárnyast, együnk sok salátát, zöldséget, gyümölcsöt.
- Ha tovább vagyunk ébren, lehet, hogy úgy gondoljuk, még lecsúszhat egy kávé, akár jeges formában, fagylalttal gazdagítva is. A koffein tartalmú italok azonban ilyenkor is a pihentető alvásunk ellenségei, kávét, kakaót este már ne fogyasszunk. Ha társaságban vagyunk, nem mindig könnyű betartani, de kerüljük az esti alkoholfogyasztást is, mert az alkoholnak ugyan van egy hirtelen lazító, nyugtató hatása, de ez viszonylag gyorsan elillan, ellenben maga mögött hagyja azt a kellemetlen hatását, hogy kedvezőtlenül befolyásolja az idegrendszerünket, és ezáltal a mély alvás fázisait. Optimális esetben ne fogyasszunk lefekvés előtt 5-6 órával alkoholt, ha mégis úgy döntenénk, hogy a nyáresti vacsorához jólesne egy pohár ital, válasszunk alacsonyabb alkoholtartalmú minőségi vörösbort, de itt is igyekezzünk 1-2 deciliternél nem többet fogyasztani belőle
+ 1
A rendszeresség nagyon fontos. Ha van esti rituálénk, olvasás, meditáció, zenehallgatás elalváshoz, ilyenkor se engedjük el. Ugyanígy fontos az is, hogy törekedjünk arra, hogy nagyjából azonos időben feküdjünk le és keljünk fel, akár még a nyaralás alatt is. Figyeljünk arra is, hogy legyen meg a számunkra optimálisan elegendő alvásmennyiség, ami felnőtteknél általában 7 óra körül van. Ha úgy alakul, hogy több napon keresztül ennek csak töredékét tudjuk alvással tölteni, hamar jelentkeznek a kialvatlanság tünetei, a nappali fáradtság, álmosság, ingerlékenység, koncentrációzavar. Ha ez pedig állandósul, akkor tartós alvászavarhoz vezethet.
Pihenjünk, aludjunk jól nyáron is!