Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Áttörést értek el magyar kutatók a terhességi cukorbetegség korai kimutatásában

Az eredményeikről a kutatók a közelmúltban tudományos publikációban is beszámoltak egy rangos szaklapban.

A Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével csaknem 100 százalékos pontossággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség – közölte az MTI-vel a budapesti intézmény kommunikációs igazgatósága.
Bár az egyik leggyakoribb kórkép a várandósság alatt, a terhességi cukorbetegség korai előrejelzésére eddig nem létezett megfelelően hatékony módszer – áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a terhességi cukorbetegség a várandósok több mint 10 százalékát érinti Magyarországon (világszinten ez az arány körülbelül 17 százalék).
A kutatók a Debreceni Egyetem 2500 terhes nő adatait, vér- és vizeletmintáit tartalmazó biobankjából származó mintákon végeztek méréseket. A biobank 2010-2012 között épült, így ismert volt a várandósságok kimenetele, a gyermek és az édesanya későbbi egészségi állapota, betegségei.
A vizsgált markerek közül végül öt bizonyult alkalmasnak arra, hogy a terhesség kezdetén alig érzékelhető különbségeket megbízhatóan jelezze. Az öt laborparaméter az előző 2-3 hét vércukorszintjének átlagát mutató fruktózamin, egy gyulladásos folyamatokban résztvevő fehérje, a suPAR, melynek szintje az 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél magas, és három szteroid hormon, a kortizol, a kortizon és a 11-deoxikortikoszteron.
A hagyományos laborvizsgálatokat/kockázati tényezőket (életkor, testsúly) a fenti, speciális paraméterekkel kiegészítve az iparági sztenderdhez képest kisebb eltéréseket is követni tudtak. A kettő kiértékelésével az eddigi legprecízebb előrejelzést tudták adni – hasonlót, mint a terhességi magas vérnyomás kockázatbecslésére jelenleg forgalomban lévő módszer. „Ugyanakkor a módszer nem igényel olyan műszert, amivel egy átlagos felszereltségű labor ne rendelkezne” – idézik a közleményben Gerszi Dórát, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati klinikájának munkatársát, a publikáció első szerzőjét.
A tanulmányban jelezték, a korai felismerés azért különösen fontos, mert a terhességi cukorbetegség két ember életét befolyásolja. A méhen belül a magzati környezet egész életre kiható változásokat eredményezhet, például növekszik a kettes típusú cukorbetegség és az elhízás kockázata.
Mint írták, az anyánál korai kezeléssel, például diétával megelőzhető a nagymértékű súlygyarapodás és késleltethető a 2-es típusú cukorbetegség megjelenése. A terhességi cukorbetegek 60 százalékánál ugyanis tíz éven belül kialakul a betegség, mivel a hajlam egyébként is jelen van.
Ám ha terhesség alatt normál tartományban mozognak a vércukor értékek és alacsonyabb az anya súlya a terhesség végén, annál kisebb a betegség és a későbbi szövődmények kockázata – hangsúlyozták a kutatók.
Mint írták, a következő lépés a szűrés szélesebb körben elérhetővé tétele; az orvosok a Semmelweis Egyetemen gondozott kismamákon is tervezik felmenő rendszerben bevezetni a szűrést. A módszer szabadalmazása is elindult.