A karácsonyi időszak sokaknak megterhelő a kavargó és olykor nehéz érzések miatt.
Főként akkor, ha nincs kivel megosztani a szeretet ünnepét. Húsba vágó lehet az érzés: egyedül vagyok, nem kellek senkinek, nem figyelnek rám.
Az emberi lét két legalapvetőbb érzelmi szükséglete az elfogadhatóság és a szerethetőség élménye. Attól, azoktól az emberektől, akikhez kötődünk, akik számítanak, akik fontosak. Vágyunk rá, hogy ezen emberek számára (szülők, család, társ, gyermekek, barátok) mi is elég fontosak és értékesek, szerethetők legyünk. Ennek dedikált ünnepe a karácsony, amikor a kisebb-nagyobb gesztusok, figyelmességek által kifejezhető, hogyan érzünk szeretteink iránt. Erről kellene szólnia az ünnepnek.
– Megváltozott a karácsony, mert az emberek értékmérője változott. Elanyagiasodott a világ, az emberek megtanultak a social média által kifelé mutatni. Akik beállnak ebbe a mutogatós versenybe, megélhetik, hiába a nagy igyekezet, mégis tökéletlenek maradtak. Elégedetlenség van a lelkükben, mert túl nagyok lettek az elvárások. És még csak nem is maguknak akarnak megfelelni, hanem a „világ” – általuk követett social média tartalmak és személyek táborának. Ennek is köszönhetően egyre erősebben hat ránk bármilyen típusú hiány érzése. A karácsony – és más ünnepek – lényege, hogy meg tudjuk osztani egymással azt, amink van. Mi magunkat, a lényünket, és a szeretetünket, az odaadásunkat, a törődésünket, a gondoskodásunkat. Akik számára ez az érzés és kapcsolódás nem lehetséges, nem elérhető, bizonyára magányosnak érzik magukat. És bizony az is előfordul, hogy nincs egyedül az illető, ott a párja, a társa, de már nem olyan a kapcsolatuk minősége. Így megéli a társas magányt – mondja Lacsny Éva párkapcsolati tanácsadó.
Kellő odafigyeléssel, tervezéssel és nagyfokú tudatossággal azonban némileg enyhíthetjük a mardosó érzést. Létezik ugyanis néhány stratégia az időszakos magány kezelésére.
A szakértő szerint segíthet, ha csökkentjük az elvárásokat, mert akkor az egyszerű dolgokban is nagyobb örömet találhatunk. Ugyanis, ha nagyok az elvárások, idegesek és hálátlanok leszünk mindenért, ami hiányzik.
Érdemes átfogalmazni a gondolatokat, új keretet adni nekik. Ha a magány fogalmát nem negatív, hanem semleges jelzőkkel ruházzuk fel, kevésbé lehet fájdalmas az érzés megélése, hiszen gyakran azok a negatív asszociációk teszik annyira fájdalmassá a magányt, amelyeket hozzá kötünk.
Jót tehet, ha online csatlakozási lehetőséget találunk olyan közösségekhez, amelyek tagjai hasonló szituációkban lévő emberek. Sarah Millican humorista például egy csodálatos kezdeményezést indított útjára, amelynek célja, hogy segítsen azoknak, akik karácsony napján egyedül vannak. A koncepció egyszerű: ha nem akarod egyedül tölteni a napot, akkor a #JoinIn hashtag használatával csatlakozhatsz egy közösséghez a Twitteren.
Ilyenkor is hasznos, ha aktívan töltjük a nehezebb időszakot: séta, sport, mentális gyakorlatok, de akár ideiglenesen befogadhatunk egy állatot vagy segítséget nyújthatunk a helyi közösségnek.
– Rövid távon hasznosak lehetnek a felsorolt tippek, de ha vége az érzelmileg megterhelő ünnepi időszaknak, érdemes hosszútávon megoldást találni a magány vagy a társas magány problémájára. Önismerettel, megfelelő mennyiségű energia befektetésével, szakember segítségével hatalmas eredményeket lehet elérni. Érdemes ezzel kapcsolatos elhatározással indítani az új évet és kellően kitartónak lenni ahhoz, hogy a változás megtörténjen – teszi hozzá Lacsny Éva párkapcsolati tanácsadó.