Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

700 millió köbméternyi plusz földgáz beszerzését tervezi a kormány

A tárgyalásokat már megkezdték.

A kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében tárgyalásokat folytat, hogy a hosszútávú szerződésekben szereplő mennyiségeken felül 700 millió köbméternyi plusz földgázt szerezzen be – jelentette be Szijjártó Péter pénteken Budapesten.

Az erről szóló tárgyalások keleti és nyugati irányban is folynak; ezek eredményéről reményei szerint a jövő hét második felében tud bővebb tájékoztatást nyújtani – közölte a külgazdasági és külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gebran Bassillal, a libanoni keresztény Szabad Hazafias Mozgalom párt elnökével közösen tartott.

A miniszter elmondta, hogy békeidőben a globális energiapiac a kínálat és a kereslet mentén működik: lehet gázt venni a szabadpiacon és hosszútávú szerződések alapján is.

Felidézte, hogy tavaly és tavaly előtt a piaci szereplők megpróbálták őt lebeszélni a hosszútávú szerződésről, mert úgy ítélték meg, hogy anélkül is biztosítható a gázellátás. Ám mindig kitartott amellett, hogy az ország energiabiztonsága stratégiai, nemzetbiztonsági kérdés, ezért a Gazprommal és a Shellel is kötöttek hosszútávú gázvásárlási szerződést – mondta.

„Ha ezt nem kötöttük volna meg, akkor most az ország hatalmas nagy bajban lenne, mert háborús időszakban az európai földgázpiac spotpiaci része kiszáradt” –fogalmazott, hozzátéve, hogy a hosszútávú szerződéseknek köszönhetően az ország energiaellátása biztos lábakon áll.

Kifejtette, ugyanakkor a háború miatt fel kell készülni a nyugat-európai ellátási zavarokra és korlátozásokra, vagyis „a lehető legnagyobb mennyiségű földgázt kell betárolnunk”. Ezért döntöttek úgy, hogy a hosszútávú szerződéseken rögzített mennyiségen felül vesz földgázt az ország.

Hangsúlyozta: azt tapasztalták, hogy a Gazprom eddig megbízhatóan szállított és látszik, hogy a déli útvonal a legkiszámíthatóbb.

Emlékeztetett arra: amikor a Török Áramlathoz kapcsolódó magyar infrastruktúrát megépítették, mindenki ennek ellenkezőjére próbálta rászorítani Magyarországot.

Ám, ha ez nem épült volna meg, óriási bajban lennénk – közölte. Elmondta, pénteken a Magyarországra érkezett 32,6 millió köbméter fölgáz fele, 16,3 millió köbméter a déli útvonalon jött be. Vagyis az orosz gáz legnagyobb része délről érkezik, miközben nyugati irányból csak az egyharmadát tudjuk megkapni a szerződött mennyiségnek – ismertette. Ezért a plusz gáz szállításáról szóló tárgyalások során arról is egyeztetnek, hogy a nyugatra nominált mennyiségeket inkább délről kaphassa meg az ország – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború miatt globális kihívásokkal néz szembe a világ. A háború és az arra válaszként adott szankciók pedig tartós inflációs környezetet hoztak létre Európában és háborús infláció közepette kell működnie az európai gazdaságoknak.

A háborúnak vannak hatásai a kontinensen kívül is, amelyek nyomán egyre valószínűbbé válik egy minden eddiginél súlyosabb migrációs válság kialakulása. Ugyanis az alapvető élelmiszerek és a gabona exportjának csökkenése súlyos ellátási zavarokat fog okozni a világ egyébként is instabil területein – fejtette ki.

A miniszter szerint az Európát fenyegető tragikus következmények a béke mielőbbi megteremtésével előzhetők meg. Ezért itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi életben azok, akiknek hatalmuk és szavuk van, minden hatalmukat a béke érdekében vessék latba.

Felidézte, hogy Libanonban másfél millió szíriai menekült él, miközben Libanon a búzaellátásának 80 százalékát, étolaj ellátásának 90 százalékát ukrán és orosz forrásból fedezte. Ezért az ország egy lőporos hordó, ahonnan hatalmas migrációs hullám indulhat meg Európa felé, ha nem sikerül békét teremteni.

Elmondta: az energiabiztonság megteremtése mellett fizikai biztonságunk kulcsa, hogy távol tartjuk azokat a felfegyverzett migráns bandákat, akik a déli határainkat ostrom alá vették.

Ebben a helyzetben a nemzetközi politikának is arra kellene koncentrálnia, hogy a migrációs hullámokat megakadályozza és segítséget nyújtson az olyan országoknak, amelyek sok menekültet látnak el – közölte.

Hozzátette, Magyarország ezt teszi, hiszen a libanoni keresztény közösség számára az elmúlt időszakban több millió dollárt juttattak a többi között templomok építésére, és évente 50 ösztöndíjat biztosítanak libanoni hallgatóknak a magyar egyetemeken.

Gebran Bassil az eseményen kiemelte, hogy Magyarország és a magyar kormány az országát sújtó nehéz körülmények közepette mindig Libanon mellett állt. Ezt annál is inkább értékelik, mert a nemzetközi politikából a hitelesség és a lojalitás hiányzik a leginkább.

A Hungary Helps program ékes bizonyítéka a segítségnyújtásnak és pártja erősíteni kívánják a kapcsolatot a Fidesszel – tette hozzá.

Egyetértett a magyar külügyminiszterrel abban, hogy a háború kiváltotta migrációs válság, élelmiszerválság és infláció megoldásának kulcsa a diplomáciai párbeszéd. Ilyen párbeszéddel kívánja megoldani Libanon a tengeri határokról, illetve az ott található gázmező kitermeléséről szóló vitáját Izraellel és a környező államokkal annak érdekében, hogy a saját gázukat ki tudják termelni.

Arról is szólt, hogy Libanon drágán fizeti meg a szíriai migráció árát. Úgy vélekedett, hogy a fokozatos visszatérés most már lehetséges Szíriába, amit ösztönözni kell. (MTI)