Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Június 30-ig maradnak az árstopok

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely többek között az árstopok határidejét is bejelentette.

Június 30-ig meghosszabbította a kormány az árstopokat – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely közölte azt is, idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés.
A miniszter elmondta: komoly gazdasági hatásai vannak az orosz-ukrán háborúnak mindenhol a világon, inflációs rekordok dőltek meg az Egyesült Államoktól Nyugat-Európáig. Közép-Európában is a rendszerváltozást követő évek inflációs rekordjai óta nem látott magas az infláció – jegyezte meg.
Amíg tart a háború és szankciók vannak, addig infláció is van – mondta. Hozzátette, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy év végére egyszámjegyű legyen Magyarországon az infláció, ehhez pedig sok tényezőnek kell együttesen hozzájárulnia.
A miniszter jelezte azt is, hogy figyelik a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját.
Gulyás Gergely üdvözölte a jegybank alelnökének azon nyilatkozatát, hogy a Monetáris Tanács jövő héten dönthet a kamatfolyosó felső szélének csökkentéséről. Ez az első kedvező jel, ami az infláció csökkenése irányába mutathat – tette hozzá.
A politikus az egész világ érdekének nevezte, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) semmiképpen ne keveredjen bele az orosz-ukrán háborúba, mondván, akkor az világháborúvá válna és atomháborúhoz vezetne.

kormanyinfo


Gulyás Gergely elmondta, több százezren haltak meg a háborúban, és azt látják, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, ami azt vetíti előre, hogy a háború beláthatatlan ideig elhúzódhat.
Hozzátette: sugárzó anyagot tartalmazó fegyverek is megjelentek, néhány nyugati ország szegényített urántartalmú fegyvereket is szállít, az oroszok pedig nukleáris bombákat tesztelnek.
A magyar kormány továbbra is azt hangsúlyozza minden nemzetközi fórumon, hogy a háború nemzetközi jogi megítélésében az egyetértés teljes körű, ahogy a humanitárius kötelezettségek teljesítésében is – mondta.
Közölte, a gazdasági segítségnyújtásban ugyan felmerülnek kérdések, de Magyarország eddig is segítette Ukrajnát és ezután is kész segíteni.
Gulyás Gergely azt mondta, felelőtlenek azok a lépések, amelyek a konfliktust eszkalálják, a háborút meghosszabbítják, mind a nyugati, mind a keleti országok bevonódását segítik elő, hiszen az atomháború kockázatával járnak.
Kijelentette, a magyar kormány tántoríthatatlanul a béke pártján áll, nem szállít fegyvereket és nem engedett át az ország területén fegyverszállítmányt a háborús felek irányába, ezen nem is fog változtatni.
A kormány mérsékelni kívánja a gazdák kárát a tavalyi aszály miatt, ezért idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés – folytatta a miniszter.
Gulyás Gergely közölte: az öntözés költségeit a kormány átvállalja.
Megjegyezte: tavaly egyedülállóan nehéz évet okozott az időjárás a mezőgazdaságban, idén azonban egyelőre kegyes volt a gazdákhoz.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány huszonöt termékkörre rendelt el behozatali tilalmat Ukrajnából – köztük a repcére, a napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, valamint egyes húsfélékre – június 30-ig. A más országokból behozott termékekre pedig kötelezővé tették az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszerbe való bejelentést.
Tranzitszállításokra továbbra is van lehetőség. A hatóságok zárral látják el a határon a szállítmányokat, amelyeket elektronikus eszközökkel és járőrökkel is nyomon követnek – ismertette.
Emlékeztetett: még az Európai Bizottság is azzal érvelt, hogy az ukrán gabonának Afrikát megsegítendő kell kijutnia Ukrajnából, ehhez képest a magyar agrárpiacot teszi tönkre. Úgy tűnik, Brüsszel is hajlandó konkrét javaslatot elfogadni a piaci nehézségek kezelésére – jegyezte meg.
Magyarország szívesen segít Ukrajnának, de a szolidaritás korlátja, hogy a magyar gazdaságot, különösen a mezőgazdaságot ez nem teheti tökre.
Elmondta: a kukorica behozatala hétezer százalékkal, a búzáé pedig ezer százalékkal nőtt 2021 és 2022 között. Ez különösen az ukrán határ menti országokban tette tönkre a mezőgazdaság értékesítési csatornáit. Minőségi kifogások is vannak az Ukrajnából érkező gabonával szemben, így pusztán azt vizsgálni, hogy a tilalomnak árfelhajtó hatása lehet, nem érdemes – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
A kormány döntött arról, hogy a mikrovállalkozások számára az átlagfogyasztás felett 165 forintról 70 forintra csökkenti a kilowattóránkénti áramárat – közölte. Elmondta: a korábban egyetemes szolgáltatásra jogosult mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztásig eddig is kedvezményes tarifát érvényesített a kormány, azonban e felett 165 forintot fizettek ezek a cégek kilowattóránként. Ezt most – a lakossági piaci árral megegyezően – 70 forint/kilowattórára csökkentik.
A csökkentés a legfeljebb 10 főt foglalkoztató, és legfeljebb 2 millió euró árbevételű mikrovállalkozások számára komoly segítséget jelent, az intézkedés a gazdaság működését, a kisvállalkozások nyereségességét jelentős mértékben elősegíti – hangsúlyozta a miniszter.
A kormány a rezsicsökkentés politikáját fenntartja, nagyon sokat tettünk és sokat fizetünk azért, hogy a lakossági fogyasztás az átlagfogyasztásig továbbra is változatlan áron történjen, ez közel 1500 milliárd forint idén – ismertette. Ugyanakkor azt is fontosnak tartja a kormány, hogy a gazdaságnak se kelljen elviselhetetlen terheket fizetnie és leginkább a kisvállalkozások működése függ az energiaáraktól. (MTI)

Fotó: MTI/Bruzák Noémi