Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A gazdaság középtávon egy nagyságrendileg négyszázalékos gazdasági növekedési pályára tud állni.

Az idei évre 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány, míg a jövőre 4,1 százalékkal – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Déli krónika című műsorában szerdán.
Az első negyedéves GDP-adat azt jelzi, hogy a gazdaság újra visszatért a növekedési pályára, hiszen az előző negyedévben mért stagnálás után 0,8 százalékos volt az elrugaszkodás – mondta.
A gazdasági növekedést megalapozó tényezők folyamatosan erősödnek, a reálbérek 2023 szeptembere óta emelkednek, támogatva a háztartások fogyasztását. Emellett az export erősödése és a megvalósuló beruházások is segítik majd a növekedést – sorolta.
Hangsúlyozta: az államadósság csökkentése is napirenden van, ez a Konvergencia Program szerint a tavalyi 73,5 százalékról 2026-ra 70 százalék alá csökkenhet. Az államadósság folyamatos csökkentése 2026 után sem változik, Magyarország el fogja érni a 60 százalékos államadósság-arányt – tette hozzá.
A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint. A tavalyi Konvergencia Programhoz képest ez lassabb lefutás, de ennek oka a gazdasági növekedés támogatása volt – jelezte.
Fontos szempontnak tekintették, hogy a beinduló, és egyre jobban felgyorsuló gazdasági növekedést ne akasszák meg egy túlzottan szigorú költségvetési politikával – jegyezte meg Tóth Tibor.
A Konvergencia Program – amely idén utoljára készült – erősödő foglalkoztatást, javuló munkanélküliségi rátát, növekvő béreket és csökkenő inflációt mutat a következő évekre. Ősztől a Konvergencia Programot az uniós gazdasági kormányzás reformja keretében felváltja a középtávú nemzeti fiskális strukturális terv, amely a költségvetési fegyelem és a gazdasági növekedési tervek alapja lesz – emlékeztetett Tóth Tibor. (MTI)