Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

1,6 milliárd forintos kártérítést fizet Gábor Zsazsa özvegyének a férfi, aki miatt elvesztette az ujja egy részét

Peren kívül egyeztek meg, Frédéric von Anhalt kezdetben 36 milliárd forintot követelt a balesetet okozó férfitól.

Gábor Zsazsa özvegye, Frédéric von Anhalt tavaly decemberben szenvedett autóbalesetet, amikor az új Royce Rolls Phantom Drophead Coupéjával kocsikázott. Állítása szerint egy gazdag gyártulajdonos hajtott bele az autójába, a baleset következtében a német üzletember gyűrűsujjának egy részét amputálni kellett.
Frédéric von Anhalt januárban elmondta, hogy 100 millió dollárra, azaz közel 36 milliárd forintra perelte a vétkes sofőrt, akivel végül peren kívül egyeztek meg: a gyártulajdonos négy és félmillió dolláros, azaz 1,6 milliárd forint értékű kártérítést fizet neki.
– Nyolcvanéves leszek idén, már nem élek sokáig, ezért azt javasolta az ügyvédem, hogy fogadjam el ezt a pénzt, így megkímélem magam a bíróságra járástól. Végül alapvetően emiatt igent is mondtam a négy és félmillió dolláros ajánlatra – árulta el a Blikknek az özvegy, akire még vár egy műtét.
– Az az igazság, hogy a vállamat még mindig nem tudom rendesen mozgatni, emiatt kétnaponta gyógytornára járok. Szerencsére lassan, de biztosan érek el haladást a gyógyulásomban. Az ujjam más helyzet, azt kedden megint műteni kell – fűzte hozzá.