Két személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Nem volt működési engedélye annak a diszkónak, ahol a hétvégén 13 ember tűzben életét vesztette – közölte Antonio Navarro, a délkelet-spanyolországi Murcia alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a vasárnap kora reggel keletkezett tűz három, egymás melletti szórakozóhelyet érintett, amelyből kettő nem kapott működési engedélyt az önkormányzattól, és már 2022 januárjában be kellett volna zárniuk.
A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy mi okozta a tragédiát, amelynek halálos áldozatai közül öt embert tudtak azonosítani eddig ujjlenyomatok alapján. Mind ugyanabban a diszkóban haltak meg, többségük egy születésnapot ünneplő társasággal egy emeleti különteremben szórakozott.
A rendőrség tájékoztatásra szerint 24-en sérültek meg a tűz miatt, két ember kellett kórházba szállítani füstmérgezéssel.
Murciában hétfőn délben egyperces néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra. A városban háromnapos gyászt rendeltek el. (MTI)