Meghalt az árvízben egy ötéves gyermek Texasban vasárnap.
Több száz további embert ki kellett menteni, az állam keleti részén több nagyvárosi térséget fenyegetnek az áradások. A halálos tragédia Fort Worth városa közelében történt, amikor az autót, amelyben a kisfiú utazott, elsodorta egy áradó folyó. A gyermek szüleit ki tudták menteni, őket kórházba vitték, de az 5 éves fiúnak csak a holttestét találták meg – közölték Jonhson megye illetékesei.
Az amerikai szövetségi államban a múlt hét második felében kezdődtek az esőzések, amelyek Houston körzetében jártak a legsúlyosabb következményekkel. Több száz lakóépületet árasztott el a megáradt San Jacinto folyó, és tározója a Lake Houston, valamint számos közút is víz alá került.
Houston egyes negyedeiben tanítási szünetet kellett elrendelni, mert a víz körbekerítette az intézmények épületét.
A hétfői adatok szerint Texas keleti részén, Houstontól északkeletre, a Livingston-tó körzetében egy hét alatt 580 milliméter eső esett, miközben vasárnap az állam középső területein alig 6 óra alatt 200 millimétert meghaladó volt a csapadék mennyisége.
Texas szövetségi állam megyéinek harmadában Greg Abbott kormányzó döntése értelmében már korábban veszélyhelyzet volt érvényben, amit most több helyen kiterjesztettek. Texast a múlt hét első felében heves viharok, köztük tornádók érték, amelyek szintén jelentős károkat okoztak.
A meteorológiai előrejelzések alapján a héten száraz és napos idő várható a katasztrófa sújtotta térségben, ami segíthet az árvizek utáni kárelhárításban.
A Mexikói-öböl közelében fekvő Houston városa az Egyesült Államok áradásoknak leginkább kitett területei közé tartozik. Az egyik legsúlyosabb, történelmi árvíz 2017-ben, a Harvey-hurrikán következtében alakult ki, amikor több ezer házat öntött el a víz, és 60 ezer embert kellett kimenteni. (MTI)