Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Ferenc pápa hangüzenetet küldött a csütörtök esti rózsafüzér-imádságra

Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este.

Az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak: „Szívből köszönöm imáitokat, melyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm” – fogalmazott a pápa olaszul.
A szentszéki szóvivő közölte, hogy a hangüzenetet az egyházfő a Gemelli-klinika kórtermében rögzítette. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnik, hiszen légzési nehézségekkel küzd.
Február 14-i kórházba kerülése óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét.
A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak, amelyet mindig más és más bíboros vezet. Az elsőt Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezette.
Csütörtök este Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézetei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja pro-prefektusa vezette a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért. Az egyházfő üzenete előtt a bíboros kijelentette, hogy a pápa így kívánta kifejezni köszönetét azoknak, akik az egész világon imádkoznak érte. (MTI)

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo