Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a kilakoltatott parajdiak

Május 8-án törtbe a bánya, ami következtében veszélyhelyzetet hirdettek ki Parajdon.

Szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a kilakoltatott parajdiak, miután a Hargita megyei katasztrófavédelmi bizottság keddi ülésén úgy döntött, augusztus 13-án 16 órától felfüggeszti a kilakoltatási rendelkezést – jelentette be kedden Bíró Barna Botond tanácselnök.
A székelyföldi megye önkormányzatának elnöke videoüzenetében elmondta: a bizottság egyhangúlag hozta meg a döntést. Eszerint szerdán 16 óra után visszatérhetnek otthonaikba azok a parajdiak, akiknek a sóbányánál történt katasztrófa nyomán el kellett hagyniuk otthonukat.
A tanácselnök szerint a kilakoltatási rendelkezés feloldása annak köszönhető, hogy két hónappal a kilakoltatás után a hatóságok felállítottak egy riasztási rendszert, melyet szükség esetén alkalmazhatnak. Mint a Facebookon közzétett üzenetében mondta, az illetékesek állandó megfigyelés alatt tartják a vízzel elöntött sóbányát.
Parajdon június elsején negyvenöt háztartás lakóinak kitelepítését rendelték el a román hatóságok, miután a vízzel elárasztott sóbánya tetején több helyen is kráterek keletkeztek. Az érintett házak közül sok hétvégi ház volt, melyet nem laknak állandó jelleggel. A kilakoltatási rendelkezés által érintett 27 állandó lakó rokonoknál húzta meg magát.
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa, a vészhelyzeti bizottság elnöke a Székelyhon hírportálnak hangsúlyozta: a bizottság ülésén csupán a kilakoltatás felfüggesztéséről döntöttek, a vészhelyzet továbbra is érvényben marad.
Elmondta továbbá, hogy a gyűlésen cselekvési tervet is elfogadtak, mely alapján az érintett hatóságok eljárnak baj esetén. A tervet már tesztelték, és kisebb javítások után második próbálkozásra tökéletesen működött – mondta Petres.
Parajdon augusztus 7-én hosszabbították meg újabb 30 nappal a vészhelyzetet, mely szeptember 9-ig van érvényben. A székelyföldi településen május 8-án hirdettek vészhelyzetet, miután a heves esőzések nyomán megduzzadt Korond-patak vize betört a bányába.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába bezúdult nagy mennyiségű víz néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét.
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is függ. (MTI)

Fotó: MTI/Kiss Gábor