Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztro
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio FM
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Négy újabb embert állítottak elő a Louvre-ban történt műkincslopása ügyében

Október 19-én követtek el rablást a világszerte ismert Louvre-ban.

Négy újabb embert, egy 38 és egy 39 éves férfit, valamint egy 31 és egy 40 éves nőt állítottak elő a Louvre-ban októberben történt műkincsrablás miatt indított nyomozás keretében – közölte kedden a párizsi ügyész.
Laure Beccuau tájékoztatása szerint mindannyian a párizsi agglomerációban élnek. A kihallgatásuk előtt az ügyész azt nem kívánta részletezni, hogy mivel gyanúsítják őket.
A rablással kapcsolatban eddig hét embert állítottak elő, közülük négy ellen indult eljárás, akik közül hármat vádolnak azzal, hogy tagjai voltak a 88 millió euróra becsült francia koronaékszereket eltulajdonító csapatnak. A negyedik gyanúsítottat, egy nőt, bűnrészességgel gyanúsították meg. Valamennyien előzetes letartóztatásban vannak.
A műkincseket a hatóságok közlése szerint még nem sikerült megtalálni.
Az október 19-én, fényes nappal elkövetett rablás helyszínére a tettesek az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról egy ablakon keresztül jutottak be. Miután feszítővassal betörték az ablakot és az ékszereket tartalmazó két vitrint, két robogóval távoztak, amelyeket bűntársaik vezettek.
A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert – közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit – vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró.
A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott.
A nyomozással párhuzamosan politikai vita robbant ki a Louvre biztonságáról. A számvevőszék úgy ítélte meg, hogy a Louvre beruházásai során háttérbe szorult a biztonsági és védelmi rendszerek karbantartása és felújítása.
Míg a múzeum szakszervezetei szerint az október 19-i rablást nagyrészt a biztonsági személyzet hiánya tette lehetővé, a számvevőszék vezetője szerint „jelentős létszámnövelés nélkül is lehetséges előrelépés a biztonság terén„. „Az október 19-i rablást (…) inkább a biztonsági berendezések nem megfelelő adaptálása tette lehetővé” – mondta Pierre Moscovici.
Rachida Dati kulturális miniszter hasonló megállapításokat hozott nyilvánosságra tárcája jelentését ismertetve. Ebben rávilágítottak arra, hogy „több mint húsz éve strukturálisan alábecsülték a behatolás és a lopás kockázatát” a Louvre-ban, és arra is, hogy a „biztonsági berendezések elavultak”. Azt viszont a tárcavezető megerősítette, hogy a belső biztonsági rendszerek a rablás napján működtek. A kulturális miniszter a múzeumon kívüli „jelentős biztonsági rés” kezelésére irányuló intézkedéseket helyezett kilátásba.
Tavaly a Louvre 9 millió látogatót fogadott, akiknek nyolcvan százaléka külföldi volt. (MTI)

Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat