Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Pikáns jelenetek Beleznay Endre legújabb bemutatójában

Hatalmas siker, az első három előadást már teltházzal játszották.

A feleség negyvennél kezdődik darabnak augusztusban volt a premierje, melyben Beleznay Endre nem csak a főszerepet játssza, ő fordította és barátjával, Németh Kristóffal együtt rendezte. Már az első három előadás óriási sikernek örvendett, telt ház előtt játszottak. Nem kell aggódnia senkinek, aki lemaradt róla, ugyanis októberben újra lesz lehetősége megnézni. A nevetés garantált. A színész a Trimedio Newsnak mesélt a nagyszerű szereposztással bíró előadásról.

– Amikor megmutattam Kristófnak a darabot, nagyon lelkes lettem, mert ugyanazokat a dolgokat szerette a darabban, mint én. A Fórum Színház és a Szentendrei nyár közös produkciójaként láthatta a közönség augusztus közepén. Külön öröm számunkra, hogy úgy is teltház előtt játszottuk, hogy – bár terveztük – plakátokon sem volt meghirdetve az előadás, mégis pillanatok alatt elfogytak a jegyek. Aki szeretné megnézni, Gödöllőn és Szentendrén lesz lehetősége október második felében, az időpontok még folyamatos egyeztetés alatt állnak. Budapesten is fogjuk játszani, egyelőre még nincs megállapodás, hogy hol – kezdte lapunknak Endre.

IMG 3856
Beleznay Endre és Pikali Gerda

Egy színésznek nincs nagyobb öröm annál, ha úgymond megtérül a munkájába befektetett rengeteg idő és energia. Úgy tűnik, A feleség negyvennél kezdődik előadás a nézők kedvencévé vált.

– Rendkívül jók a visszajelzések. A darab reális élethelyzeteket, egy házaspár mindennapjait dolgozza fel, és tudnak azonosulni vele az emberek. Az elgondolkodtató jelenetek mellett rengeteg vicces pillanat is van a darabban. A nyolcvanas években játszódik, ennek a hangulatát igyekeztünk visszaadni a színpadon. A zenei blokk, amit szintén Kristóffal állítottunk össze, az is abból az időszakból tevődik össze. A célunk mindenképpen az volt, hogy sokat nevessenek a nézők, mindamellett, hogy a dráma is fellelhető a történetben. Színészként ilyeneket a legizgalmasabb játszani – fűzte hozzá.

IMG 3855
Németh Kristóf és Beleznay Endre

Sok szó esik a sokak számára még ma is tabutémának számító szexről is a darabban, egy-két pikáns jelenetet is „becsempésztek” az előadásba. A darabot még nagyobb szinte emeli, hogy kiváló szereposztásban, nagyszerű művészekkel találkozhatunk benne.

– Pikali Gerda alakítja a feleségemet, a darab szerint a szomszéd házaspár, a barátaink Németh Kristóf és az ő felesége, Gregor Bernadett. Magyar Attila játssza az apámat, a fiam pedig egy fiatal tehetség, Náray Kovács Zsombor. Vicces, mert a gyermeket alakító színészt úgy kerestem, hogy ránézésre stimmeljen a kora, hihető legyen, hogy tizenhat éves, plusz gyönyörű legyen, hiszen az én fiamat játssza – mesélte lapunknak a tőle megszokott humorral Beleznay Endre. – Nem volt könnyű, hiszen én a rendezés mellett játszom is a darabban, éppen ezért osztottuk meg Kristóffal a felelősséget. Izgalmas volt a főpróbahét, de nagyon jól sikerült. Kicsit kalapálgatunk rajta folyamatosan, hogy egyre jobb és jobb legyen – mondta érdeklődésünkre.