Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Meghalt Tamás Gáspár Miklós

A filozófus, közírót 74 éves korában, érte a halál.

Meghalt Tamás Gáspár Miklós – közölte Facebook-oldalán vasárnap a Litera – Az irodalmi portál. A filozófust, közírót január 15-én, vasárnap hosszú betegség után – erősítette meg a hírt a család az MTI-nek. 

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron. Az erdélyi városban, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk című kolozsvári hetilap szerkesztőjeként dolgozott, majd Magyarországra települt.

1979 és 1982 között az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt elbocsátották. Ezt követően az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozójának résztvevője volt.

1989-ben Budapest 14. választókerületében, az ott lemondott képviselő helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992-94 között pedig a párt Országos Tanácsa elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig a SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 2000-ben kilépett a pártból.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora volt.

2002-től az ATTAC Magyarország társadalmi fórum alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; az év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010-2011-ben a Zöld Baloldal elnöke volt.

2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta „kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként”. A kitüntetést 2016-ban visszaadta. 2020-ban Budapest díszpolgárává választották.

2021-ben jelent meg magyar nyelven Antitézis című kötete.

Fotó: MTI/Soós Lajos