Számos újítással jelentkezik idén a 30 éves Sziget fesztivál, amelynek célja, hogy a pandémia után visszaszerezze vezető pozícióját.
Augusztus 10. és 15. között számos világsztár lép fel a Szigeten. Billie Eilish először ad koncertet Magyarországon, mellette eljön többek között a Florence + The Machine, az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore is. Hatvankét országból érkeznek fellépők, mintegy negyven programhelyszínre.
– A covid miatti kétéves kimaradás 2,2 milliárd forintos veszteséget okozott a Szigetnek, amit tavaly egy 400 milliós eredménnyel tudtunk kicsit kozmetikázni. Idén ismét számos újítás lesz, a látvány, a vendéglátás, a fenntarthatóság, a kényelmi szolgáltatások terén – közölte Kádár Tamás.
A főszervező-cégvezető kitért arra, hogy az előzetes jegyeladások komoly bizakodásra adnak okot, mind a bérletek, mind a napijegyek tekintetében. „Bőven százezer fő körüli külföldi vendégre számítunk, és tavalyhoz hasonlóan várhatóan ennél valamivel több lesz a magyar látogató, nagyon népszerűek vagyunk a magyar fiatalok körében”. Hozzátette: jó esély van arra, hogy a pénteki (Imagine Dragons), szombati (David Guetta) és keddi (Billie Eilish) nap teltházas lesz.
Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere arról számolt be, hogy az Oscar-, Golden Globe- és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish európai turnéja első állomása lesz a Sziget. Nem headliner fellépő, de világsztár lesz a nagyszínpadon például Sam Fender, a Foals, Yungblud, Arlo Parks és Caroline Polachek is; a kiemelt színpadon délutánonként magyar előadók is lesznek, különleges műsorral jelentkezik a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsúdló.
Az MTI kérdésére Kádár Tamás elmondta: konkrét számokat nem említhet, de a nagyszínpadi fellépőkre fordított összeg folyamatosan nő. „A zeneiparban nem állt meg az a gázsinövekedés, ami a covid alatt megfékeződni látszott. Fellépőinket euróban vagy dollárban fizetjük, a forint árfolyamgyengülése ezekkel a devizákkal szemben nem segíti a költségvetésünket. Ennek ellenére igyekszünk minden napra olyan világsztárokat idehozni, akik miatt érdemes kilátogatni”.
A második legnagyobb koncerthelyszínen, a Freedom sátorban lesz látható mások mellett Bonobo, Loyle Carner, a Moderat, SG Lewis. A Party Arénában naponta különböző partybrandek mutatkoznak be, az underground elektronikus zenének otthont adó Colosseumban Jeff Mills, Sven Väth és Dixon is színpadra lép.
Kardos József programigazgató kitért arra, hogy idén helyet cserél a feltörekvő tehetségeknek helyet adó Európa Színpad és a világzenei helyszín, a Global Village. Utóbbin lép színpadra például a kanadai székhelyű ukrán Balaklava Blues, Marcela cigány énekesnő párizsi együttese, a réunioni Ti’Kaniki vagy az Al-Qasar amerikai-francia-libanoni-örmény kollektíva. Mint elhangzott, a hip-hop és a rap előadók újra a dropYard helyszínen lesznek, a Sztereo Színpadon a retro zenék mellett (például Bellini, Bon-Bon, Peter Srámek) a hazai tehetségkutatókból ismert előadók is ott lesznek. Idén is a dalszerző-énekeseké a Music Box helyszín, a Magic Mirror pedig a filmek és a zenék mellett kerekasztal-beszélgetéseket, stand-upot kínál, éjszaka a brit Queenz lesz látható.
Az ezer férőhelyes cirkuszi sátorban, a Cirque du Soleilben a háború elől elmenekült ukrán cirkusziskolások a prágai Cirk La Putyka társulatban mutatják be tudásukat, újra eljön a kanadai Cirque Alfonse és az ausztrál Circa is. A sétáló utcaszínházak programjában lesznek katalán embertornyok (Sagals d’Osona), de feltűnnek majd lovak, szirének és sárkányok is a Sziget különböző pontjain. A színházi és tánchelyszínen (Theatre-and-Dance Field) látható lesz például a holland Panama Pictures, a baszk Hika Teatro, a baszk Ertza, a francia Compagnie Dyptik vagy a brit kamionos, futópados táncprodukció, a Future Cargo műsora. Ahogy mindig, idén is lesz Civil Sziget.
A mobilvécéket konténeres angolvécék váltják, megújulnak a kempingszolgáltatások, visszatérnek az Art of Freedom látványos térinstallációi, az eddiginél több pénzt és erőforrást fordítanak a pormentesítésre, nő a vendéglátóhelyek kínálata, ugyanakkor mindenütt kötelező lesz egy „jóárasított” főételt is árulni, legfeljebb 2500 forintért. Tavaly a fesztivál teljes hulladékának 42 százalékát hasznosították újra, az idei cél az 50 százalékos arány fölé kerülni. A robbanómotoros járműveket elektromosok váltják, a természetvédelmi területet idén is lezárják.