Nyolcszázmillió forint jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi előadóművésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).
A most lezárt audiovizuális nagyfelosztás eredményeként a legmagasabb jogdíj megközelíti a nyolcmillió forintot, a tíz legnagyobb összegű jogdíjban részesülő előadóművész együttesen 53 millió forintot kap műsoraik 2022-es felhasználása után – közölte az EJI hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, a televíziós ismétlések után szinte kizárólag magyar előadóknak fizetnek ki csaknem 430 millió forintot. A jogdíjakat mintegy hétezer különböző, tavaly ismételt műsor adatai alapján osztották fel. Az említett műsorok összesen 622 ezer percen keresztül, vagyis több mint egy éven át voltak láthatóak a televízióban.
A tárgyévben a jogdíjfelosztás eredményeként 35 előadó jogdíja haladta meg az egymillió forintot, és további hétszáz előadó kapott százezer forintnál is magasabb jogdíjat. A jogdíjban részesülő előadók túlnyomó többsége magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezik.
A közlemény kiemelte: több mint 350 millió forint jogdíjat fizetnek ki a televízióban sugárzott filmek és szinkronok után. Az egyesület csaknem 18 ezer lejátszás alapján több mint kétmillió percnyi film-adatot dolgozott fel a jogdíjak arányos felosztása érdekében. A jogdíjban nemcsak a filmek eredeti, jellemzően külföldi előadóművészei részesülnek, hanem azok a magyar szinkronművészek is, akik közreműködésével a filmek a magyar kultúra részévé válnak. A legmagasabb jogdíj ebben az esetben nem éri el az 500 ezer forintot.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok, artisták jogait érvényesítő egyesület, amit az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más felhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért. Ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre. Az EJI-nek csaknem négyezer tagja van, tavaly 3,9 milliárd forint jogdíjat osztott fel a magyar és külföldi előadóművészek számára.